A C4-es kategóriában a 13 sportolóra 28,3 km várt. A 48 éves Novák Károly Eduárd jól kezdett, ám a táv második felében fáradni kezdett, végül a tizedik leggyorsabb időt teljesítette a mezőnyben.
Érdekesség, hogy a végül aranyérmes francia Kevin le Cunff és a bronzérmes spanyol Damina Ramos Sanchez korábban egy kategóriával fennebb, a C5-ben versenyzett. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) gyökeresen megváltoztatta a parakerékpáros osztályokat, így egyre több, minimális fogyatékossággal élő, protézissel nem rendelkező kerékpáros került a C4-es kategóriába. Erre a korábbi sportminiszter is felhívta a figyelmet, hogy ez nagy igazságtalanság a hiányzó végtagokkal rendelkező parakerékpárosok számára.
Az országúti verseny volt Novák Károly Eduárd harmadik megmérettetése Párizsban, korábban C4-es kategóriájú pályakerékpárosok 4000 méteres üldözéses megmérettetésében, illetve a C4-5-ös pályakerékpárosok 1000 méteres időfutamában lett hetedik. Pénteken az országúti kerékpárosok mezőnyversenye vár Novák Károly Eduárdra.
Bepanaszolta a szervezőket és a rendfenntartó erőket a Bukaresti Dinamo a Hivatásos Labdarúgóligánál és a Román Labdarúgó-szövetségnél. Szerintük a hétfő esti Szuperliga mérkőzésen nem megfelelően bántak a szurkolóikkal és hivatalos képviselőikkel.
Folyamatban van a játékoskeret véglegesítése a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-nál. Égető kérdés egy befejező csatár leigazolása, jelenleg ezen dolgoznak. Hadnagy Attila sportigazgatót kérdeztük.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Augusztus 13. Egy keddi reggel. Nézem az órámat, keresem az eseményt, amelyikre el kell érnem. De már nincs, vége az olimpiának, tudatosul bennem.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!