A klubvilágbajnokság egyik legfontosabb csoportmérkőzését vezette Kovács István június 15-én, amikor a Paris Saint-Germain 4–0-ra győzte le az Atlético Madridot. A tapasztalt nagykárolyi játékvezető tavasszal még a Bajnokok Ligája döntőjében fújta a sípot, most azonban váratlanul háttérbe szorult: a szuperrangadó után nem kapott újabb megbízást a tornán.
A háttérben valószínűleg a FIFA játékvezetői bizottságát vezető Pierluigi Collina döntése áll, aki ugyan név szerint nem említette Kovácsot, de a testkamerás kísérlet tapasztalatait elemezve negatív példát hozott fel – mindenki számára egyértelmű utalással.
A FIFA történetében először alkalmaztak bírói testkamerákat, hogy a közönség és az elemzők is „a játékvezető szemszögéből” láthassák az eseményeket. A PSG–Atlético meccsen egy tizenegyesgyanús esetnél Kovács elsőre nem ítélt büntetőt, mivel egy játékos kitakarta előle az eseményt – csak a VAR segítségével, videózás után született meg a helyes döntés.
„Ezek a felvételek nemcsak szórakoztatóak, hanem tanulságosak is voltak számunkra, edzőeszközként használhatóak a bírók képzésében” – fogalmazott Collina.
– tette hozzá, utalva a PSG–Atlético találkozó egyetlen vitatott szituációjára.
Az olasz szakember megjegyzései alapján világossá vált:
Kovács pozíciója nem volt megfelelő a kulcspillanatban, ez pedig döntő szerepet játszhatott abban, hogy a klubvébén mellőzték a továbbiakban.
Bár a hibát végül kijavította, Collina számára nem volt kielégítő a teljesítménye, különösen, hogy a spanyol sajtó és az Atlético Madrid is élesen kritizálta a nagykárolyi sípmestert.
A torna további mérkőzéseire már nem kapott újabb megbízást. A finálét az iráni származású, Ausztráliában tevékenykedő Alireza Faghani vezeti majd vasárnap este 10 órától.
A 39 éves Kovács István az utóbbi évek egyik legtöbbet foglalkoztatott játékvezetője volt Európában, és továbbra is a legmagasabban jegyzett romániai bíró. Most azonban úgy tűnik, Collina egyetlen hibás pozíció miatt példát statuált – ezzel jelezve, hogy a testkamerák korszaka nemcsak látványos, hanem szigorú következményekkel járó technológiai újítás is lehet.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!