Augusztus 13. Egy keddi reggel. Nézem az órámat, keresem az eseményt, amelyikre el kell érnem. De már nincs, vége az olimpiának, tudatosul bennem.
18 nap eltűnt az életemből, 18 nap, amely mélyen beivódva, valahol a hátsó agytekervények között próbál leülepedni. A gondolataim kavarognak, ott voltam az olimpián, de hova tűnt az a 18 nap?
Böngészem a telefonomat, az okosóra jelzi a megtett lépéseket, a helyzetjelző az útvonalat, az agyam pedig elő-elővillant egy-egy pillanatképet.
A legfrissebb Gulyás Michelle aranya és Guzi Blanka negyedik helye öttusában. A búcsú a lovaktól.
De nem, hirtelen ott vagyok a La Petit Poucet sörözőben és néhány újságíróval pár sör mellett követjük a záróünnepséget és egy nagyot sóhajtunk: lejárt az olimpia.
És akkor újabb képek villannak be: az akkreditáció érvényesítésétől a hazafelé tartó repülőútig.
Az első kézilabdameccs a magyar–egyiptomi férfi összecsapás – szomorú vereség. Aztán Szőcs Berniék első vegyespáros összecsapása – nagyszerű győzelem.
Innen már keverednek a képek: interjú Kökény Beatrix-szal, Imre Bence édesanyjával, Rafael Nadal és Fucsovics Márton meccse a Roland Garroson, Javier Sotomayor magasugró legenda a lelátón, az amerikai férfi kosárlabda-csapat szolid meccse a nagyon szimpatikus Dél-Szudán ellen. A sztárok – LeBron James, Stephen Curry, Bam Adebayo, Kevin Durant stb. alázatos nyilatkozata a meccs után.
A TGV, amely 250 km/órával röpített vissza Lilleből Párizsba és engem a romániai valóságba. Mikor lesz ilyen nálunk? Soha.
A mountain-bike pálya, Molnár Ede pechje és ennek ellenére széles mosolya.
Az első magyar és román érmek, az első sör a gyomorrontás után.
Az első arany(ak) – Kós Hubert és David Popovic. A kézállás az Eiffel-toronnyal a hátam mögött.
Valter Attila és Vas Kata negyedik helye.
A lenyűgöző régi és ideiglenes sportlétesítmények, a teltházas versenyek, a franciák öröme, a zászlókat lobogtató különböző nációk keveredése. A világ minden pontjáról ide sereglett együtt söröző szurkolók képe.
A mosolyok, a könnyek, a csatakiáltások, a nézőtéri hatalmas hangorkán vagy ugyanakkora sóhajtások. A győztes üdvrivalgása, a legyőzött főhajtása.
A kézilabda- és vízilabdameccsek. Az uszodák hangulata.
Az olimpiai (nem)láng, az öt karika mindenhol Párizsban. A légkondis termek, a légkondi nélküli olimpiai falu.
A mindennapi bagette és a croissant.
Több, mint 300 ezer lépés, majdnem 200 km gyaloglás néha rohanásba váltva, hogy elérjek egyik helyszínről a másikra.
Több, mint 100 interjú, tudósítás, élménybeszámoló.
Átlag 5 óra 50 perc alvás – ebben nincsnek benne a szunyókálások a tömegközlekedési eszközönön és két esemény közötti várakozás közben.
Rengeteg élmény, hatalmas adathalmaz, gyönyörű tapasztalat.
Hagyjatok három napig aludni és utána kezdhetjük elölről az egészet!
Mert ilyen az újságíró olimpiája.
Egyike voltam a 15 ezerből.
24h
