Szervezési és biztonsági hiányosságokra hivatkozva kért hivatalos vizsgálatot a Dinamo a hétfői, FK Csíkszereda elleni bajnoki után. A klub sajtóközleményében kifogásolta a szurkolók beléptetésének indokolatlan elhúzódását, jelezve, hogy voltak, akiket csak a kezdés előtt engedtek be, sőt – állításuk szerint – könnygázt is bevetettek, miközben nők és gyermekek is voltak a vendégszektorban.
Sérelmezték továbbá, hogy a hivatalos képviselőiket átültették a hazai és vendégszektor közé, majd a lefújás után is feltartották őket. Egy jóváhagyott molinó bevitelét is megakadályozták, és kétségeiknek adtak hangot a stadion élvonalbeli mérkőzésekre való alkalmasságát illetően.
A klub szankciókat és tiszteletteljes bánásmódot követel.
Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke szerint a Dinamo elleni mérkőzést követő sajtóvisszhang előre borítékolható volt. „Erre a visszhangra számítottunk a román sajtóból, mert mindig ez volt” – fogalmazott, hozzátéve, hogy nem először találkoznak ilyen szurkolótáborral:
A bukaresti klub méltatlankodásaira is kitért, de ennek jelentőséget nem tulajdonított. „Én nem láttam semmilyen panaszt. Ők állítólag jeleztek valamit, de én az állítólagos jelzésekben nem nagyon hiszek” – mondta, majd így folytatta: „Nem akarom megsérteni a Dinamót, de jelen pillanatban pontosan a századik helyen vannak a prioritási listámon, és egyáltalán nem foglalkozom azzal, hogy ők mit csinálnak”.
Szondy szerint éppen a Dinamo volt az egyetlen klub, amely megszegte a szabályokat. „Ügyesen megszervezték, hogy a szurkolóiknak több jegyet adjanak, mint amennyi hivatalosan járt volna nekik” – jegyezte meg, majd hozzátette:
A mérkőzés biztosítását alapvetően rendben találta, de fontosnak tartotta a kontextus hangsúlyozását is. „Akik komolyabb helyeken megfordultak futballmeccseken, és rálátnak, hogy mit jelent ez a szervezés, azoknak világos. Én az UEFA management szakján ebbe beleszagoltam, ebből nekem vizsgáznom kellett” – emelte ki.
A rendbontás kiváltó okára is kitért: „Itt abból tört ki a botrány, hogy nem engedték be úgymond időben a szurkolókat, akik késve érkeztek a stadionhoz. Ez volt az a szikra, amelyik a rendfenntartó erők és a Dinamo-nak a szurkolói között a konfliktust elindította”.
Szerinte azonban a történet nem a stadionnál kezdődött: „A történet ott indult, hogy egy zömében alvilági személyekből álló csoport elindult Bukarestből. Ha nem álltak volna meg pár székely faluban tönkretenni a központot, zászlókat letépni, megfélemlíteni a lakosságot, akkor ide értek volna időben”.
Dicsérte a helyi rendfenntartókat, ugyanakkor országos szinten hiányosságokra mutatott rá. „A csíkszeredai és a Maros megyei csendőrség munkáját pozitívnak tartom. De a más megyében lévő rendfenntartóknak a munkája felől azért van egy kérdésem” – utalt arra, hogy a rendbontók akadálytalanul jutottak el Csíkszeredába.
Egyértelművé tette, kikről van szó: „Ne tévedjünk, a mérkőzésre nem bukaresti családapák jöttek a feleségükkel és a gyermekeikkel. Értesüléseink szerint komoly bűnözői háttérrel rendelkező csoport érkezett Bukarestből”, majd hozzátette: „És, hogy ezek nyugodtan sétálnak Romániában, és azt csinálnak, amit akarnak, amikor bejönnek Hargita-Kovászna megyékbe, hát ez számomra irreális, felháborító és tarthatatlan”.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!