Csütörtökön délben négy román egység is az A-döntőben, azaz éremért szállt harcba az evezősök között a párizsi nyári olimpiai játékokon.
A legnagyobb favorit rögtön az első fináléban érdekelt, a női kétpárosok, az Ancuța Bodnar és Simona Radiș duó volt. Az ötkarikás játékok előtt több szaklap is biztos aranyérmeseknek titulálta őket. A két 25 éves sportoló címvédőként indult, könnyedén jutottak el az A-döntőig, megnyerték mind az előfutamukat, mind az elődöntőjüket.
Ennek megfelelően a négyes pályát kapták meg, mellettük a norvégok jól rajtoltak a 2000 méteres távon. Ötszáznál az angolok voltak az élen, a román egység ott volt mellettük a második helyen. Innen sokkal magasabb ritmusba vágtak, ezernél már negyed hajóval vezetett a Bodnar-Radiș páros.
Izgalmas lett a vége, miután 1500 méternél az új-zélandi egység állt az élre, megelőzve egy kevéssel a románokat és az angolokat. Az utolsó métereken a románok húszáros hajrába kezdtek, de nem volt erejük, hogy megelőzzék ellenfelüket, így be kellett érniük az ezüstéremmel.
A férfiak kétpár próbája következett a sorban, az Eb-győztes románok itt az 1-es pályán eveztek. A táv feléig együtt volt a hatos mezőny, aztán a holland és az Andrei Cornea és Marian Enache duó elhúzott, fej-fej mellett haladtak a célvonal felé. Kétszázzal a vége előtt a románok robbantottak, ezt már nem bírta a holland egység.
A román férfi kétpár evezősök olimpiai bajnokok lettek.
A női kormányos nélküli négyes döntőjében a hollandok és az angolok diktálták az iramot, a románok az üldözőbolyban voltak, végig a harmadik pozícióért csatáztak, pár méterrel csúsztak le a célban a bronzéremről.
A nap zárószámában a férfi kormányos nélküli négyeseknél a románok nem tudták tartani a ritmust, végül utolsó előttiként zártak.
Evezés, a román egységek csütörtöki eredményei
női kétpár: Ancuța Bodnar és Simona Radiș – ezüstérem,
férfi kétpár: Andrei Cornea és Marian Enache – aranyérem,
női kormányos nélküli négyes: Adriana Adam, Maria Lehaci, Maria Rusu és Amalia Beres – negyedik hely,
férfi kormányos nélküli négyes Ștefan Berariu, Sergiu Bejan, Andrei Mândrilă és Ciprian Tudosă – ötödik hely.
OLIMPIAI ÉREMTÁBLÁZAT (frissítve 13.51)
Sorrend | Ország | Arany | Ezüst | Bronz | Összesen |
1. | Kína | 11 | 7 | 3 | 21 |
2. | Franciaország | 8 | 10 | 8 | 26 |
3. | Japán | 8 | 3 | 4 | 15 |
4. | Ausztrália | 7 | 6 | 4 | 17 |
5. | Egyesült Államok | 6 | 13 | 12 | 31 |
6. | Nagy-Britannia | 6 | 7 | 7 | 20 |
7. | Dél-Korea | 6 | 3 | 3 | 12 |
8. | Olaszország | 3 | 6 | 4 | 13 |
9. | Kanada | 2 | 2 | 3 | 7 |
10. | Németország | 2 | 2 | 2 | 6 |
...13. | Románia | 2 | 1 | 1 | 4 |
...30. | Magyarország | 0 | 2 | 1 | 3 |
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
Kilátástalan helyzetben van az előző szezonban az élvonalból kiesett Gloria Buzău, a nagy tartozásokat felhalmozó labdarúgóklubot pontlevonással büntette a szövetség.
Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!