Hirdetés

Kiegyezett a döntetlennel a két székelyföldi csapat a kuparangadón

Fotó: Borbély Fanni

Nem született találat az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK közötti székely rangadón a labdarúgó Román Kupában. A házigazda piros-feketék hiába játszottak bő félóráig emberelőnyben, a háromszéki gárda kihúzta kapott gól nélkül.

Tíz év elteltével játszott újra tétmérkőzést egymás ellen a két székelyföldi csapat. Az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK a 2014–2015-ös idényben még a harmadosztályban szerepeltek. Azóta mindkét klub folyamatos fejlődésen ment keresztül. A szentgyörgyiek nyolc szezont húztak le az élvonalban, ebben az évben estek ki, míg a csíkiak épp idén jutottak fel a Szuperligába. Habár a legjobbak között egyelőre nem mérkőzhetnek meg egymással, a sors mégis úgy hozta, hogy a kupasorozat csoportkörében összejött a várva várt székely rangadó.

Ahogyan arra számítani lehetett, kedd kora délutáni találkozón kissé felforgatott kezdőkkel léptek pályára a csapatok, több olyan játékos is lehetőséget kapott, akik kevesebbet játszanak a bajnoki összecsapásokon.

Hirdetés

Kapcsolódó

Az elején egyik csapat sem kockáztatott, gyenge iram mellett leginkább a mezőnyben zajlott a játék. A legelső lehetőség a 16. percben az FK előtt adódott, Dusinszki lövését Ungureanu szögletre tolta. Az első félidő közepén a Sepsi is próbálkozott Techereș révén, aki távolról csúnyán fölé lőtt, majd Iglesias lövését blokkolták.

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

A szünethez közeledve veszélyesebben játszott a csíkszeredai csapat, Eppel helyzeténél ismét védett a Sepsi kapusa, így gól nélküli döntetlennel vonultak öltözőbe a felek.

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

Támadásban kezdte a második félidőt a sepsiszentgyörgyi együttes, Batzula távolról lőtt, de Simon a helyén volt. A túloldalon ígéretes szabadrúgáshoz jutott a házigazda, Pászka azonban rosszul találta el a labdát.

Ezután felpörögtek az események, mindkét vezetőedző hármas cserével próbálta felrázni a csapatát. Az 59. percben tíz emberre fogyatkozott a Sepsi, Dobrosavlevici megkapta a második sárga lapját és a játékvezető kiállította.

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

Innentől kezdve nagy fölényben volt az FK, leginkább távoli lövésekkel próbálkoztak, de Végh Bence és Ceara sem voltak eléggé pontosak, Eppel erőteljes fejese pedig fölé szállt.

Nem adták fel teljesen a támadásokat a vendégek sem, Câmpean huszonöt méterről kevéssel lőtt mellé, majd Batzula került ziccerbe, Hegedűs az utolsó pillanatban mentett.

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

A hajrában ugyan már nem tudta nyomás alatt tartani a kaput az FK, de még két helyzetet így is kialakított, Ceara és Szabó Bálint lövéseinél azonban ismét hárított a Sepsi kapusa, és megőrizte érintetlenül a hálóját.

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

Gól nélküli döntetlennel zárult a székely rangadó, a pontosztozkodás viszont mindkét együttesnek akár sokat is érhet a végelszámolásnál, minden esélyük megvan arra, hogy a következő két fordulóban kiharcolják a továbbjutást.

Labdarúgó Román Kupa, C csoport, 1. forduló:

FK Csíkszereda–Sepsi OSK 0–0.
FK: Simon – Palmeș, Hegedűs, Végh (Szilágyi, 83.), Gál-Andrezly (Ferenczi, 58.), Pászka, Veres (Csürös, 83.), Szabó, Dusinszki (Szalay, 58.), Jebari (Ceara, 57.), Eppel. Vezetőedző: Ilyés Róbert.
Sepsi: Ungureanu – Dobrosavlevici, Vîrtej, Oroian, Techereș (Oteliță, 62.), Aganovic (Haruț, 61.), Iglesias (Câmpean, 71.), Batzula, Skorup, Ghimfuș (Oberlin, 61.), Heras (Silaghi, 84.). Vezetőedző: Ovidiu Burcă.

A csoport további mérkőzései:
Sporting Liești–Galaci Oțelul 3–3 (1–1).
Metalul Buzău–Kolozsvári U – szerda 15.00.
•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Ez is érdekelheti

Elmaradtak a meglepetések a kupasorozat csoportkörének nyitófordulójában

Különösebb meglepetés nélkül zárult a labdarúgó Román Kupa csoportkörének első fordulója: az esélyesebb csapatok többsége érvényesítette a papírformát. A székelyföldi együttesek közül az FK Csíkszereda győzelemmel, míg a Sepsi OSK vereséggel kezdett.

Tartalékosan is behúzta, győzelemmel rajtolt a kupában az FK Csíkszereda

Felforgatott kezdővel is eredményesen mutatkozott be a Román Kupa csoportkörében az FK Csíkszereda. A Hargita megyeiek a második félidőben komoly nyomást bírtak ki, majd a hajrában bebiztosították győzelmüket Besztercén.

A kupában feledtetheti bajnoki szereplését az FK Csíkszereda

Az élvonalbeli bajnokságban továbbra is nyeretlen FK Csíkszereda a labdarúgó Román Kupa csoportkörének első fordulójában javíthat, szerdán késő délután a másodosztályú Besztercei Gloria vendégeként lép pályára.

Gyenge szerint a két rövidzárlat sokba került, Burcă tanulási folyamatként tekint a vereségre

Tartalékos összeállításban 3–1-es vereséget szenvedett a Sepsi OSK a Kolozsvári CFR ellen a Román Kupa csoportkörének nyitányán. Gyenge Szilárd a rövidzárlatokat sajnálta, Ovidiu Burcă a fiatalok tapasztalatszerzését hangsúlyozta.

Megküzdött a Kolozsvári CFR-rel, a szépítésre futotta a felforgatott Sepsi OSK-tól (videóval)

Vereséggel kezdte szereplését a labdarúgó Román Kupa csoportkörében a Sepsi OSK, kedden délután tartalékos csapattal 3–1-re kikapott hazai pályán a Kolozsvári CFR-től.

Kupameccsekkel indították az idényt az Udvarhely és Csík körzeti focicsapatok

Elrajtolt az új idény az Udvarhely és a Csík körzeti labdarúgó-bajnokságokban szereplő klubok számára. Az első hivatalos mérkőzéseket azonban még nem a pontvadászatban, hanem a Román Kupában játszották.

Rangadóval indul a kupakaland, nagyszerű formában várja a CFR-t a Sepsi OSK

Hét tétmérkőzés óta veretlenül, biztató hazai mérleggel kezdi meg kupaszereplését a Sepsi OSK, amely kedden 18 órától a Kolozsvári CFR-t fogadja a csoportkör nyitányán.

Az egyik székelyföldi csapat kupameccse a képernyőn, a másiké az interneten lesz nézhető

Elkészítették a labdarúgó Román Kupa csoportkörének első fordulójának teljes menetrendjét. Kijelölték, melyiket közvetíti a tévé, melyik kerül a szakszövetség internetes portáljára.

A Sepsi OSK–Kolozsvári CFR párharc nyitja a Román Kupa csoportkörét

Elkészítették a labdarúgó Román Kupa csoportkörében az első forduló napokra és órákra lebontott programját. A főtáblás küzdelmek jövő héten a Sepsi OSK–Kolozsvári CFR párharccal kezdődnek.

Megismerte ellenfeleit a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda a Román Kupa csoportkörében

Kisorsolták a labdarúgó Román Kupa 2026–2027-es idényének csoportjait. A két székelyföldi együttes idén elkerülte egymást. Mutatjuk, milyen ellenfeleket kaptak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!