Román bajnokság

Simán továbbjutott, döntős a Sepsi-SIC

Magabiztos sikert aratott a Sepsi-SIC a női kosárlabda bajnokság elődöntőjének harmadik mérkőzésén is a Brassói CSU Olimpia ellen, és ezzel bejutott a fináléba, ahol ellenfele a Szatmárnémeti VSK lesz, amely szintén 3-0-s összesítéssel az Aradi FCC Baschet együttesét búcsúztatta.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Már csak egy győzelemre a döntőtől a Sepsi-SIC

A női kosárlabda bajnokság elődöntőjének második meccsét is nagy fölénnyel nyerte a Sepsi-SIC, így a háromszékieknek már csak egy sikerre van szükségük a Brassói CSU Olimpia ellen ahhoz, hogy az egyik csapat három győzelméig tartó párharcot lezárva bejussanak a fináléba.

Közelebb a döntőhöz a Sepsi-SIC

Nagyarányú győzelmet aratott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a női kosárlabda bajnokság elődöntőjének első mérkőzésén a Brassói CSU Olimpia ellen, és ezzel fontos lépést tett a fináléba vezető úton. Az egyik csapat három nyert mérkőzéséig tartó párharc második felvonását csütörtökön este játsszák a

A döntőbe jutásért száll harcba a Sepsi-SIC

Szerdán és csütörtökön a Sepsi Arénában rendezik a női kosárlabda bajnokság elődöntőjének első két mérkőzését. A házigazda Sepsi-SIC ellenfele a Brassói CSU Olimpia lesz, a párharc az egyik csapat három győzelméig tart. A másik ágon a Szatmárnémeti VSK az Aradi FCC Baschet együttesével küzd meg a fináléba jut&am

Esélyt sem adott ellenfelének, elődöntős a Sepsi-SIC

A női kosárlabda-bajnokság negyeddöntőjének második mérkőzését is simán hozta a Sepsi-SIC, és kettős győzelemmel kiejtve a Bukaresti Agronomia együttesét bejutott a legjobb négy közé. Az elődöntőben a háromszékiek a Brassói Olimpia–CSM Târgoviște párharc győztesével küzdenek meg a fináléba jutásért.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Egy lépéssel közelebb az elődöntőhöz a Sepsi-SIC

Egy kiegyensúlyozott első félidő után sebességet váltott a Sepsi-SIC, és végül fölényes sikert aratott a Bukaresti Agronomia ellen a női kosárlabda bajnokság negyeddöntőjének első mérkőzésén. Az egyik csapat két győzelméig tartó párharc kedden folytatódik a második összecsapással, amelyen a háromszékiek bebiztosíthatj&a

Máris megvan az első elődöntős a női kosárligában

Az aradi kosárlabdacsapat játék nélkül jutott be a női kosárlabda Nemzeti Liga elődöntőjébe, mivel ellenfele a rájátszás első körében, a Konstancai Phoenix koronavírusos esetek miatt nem tud kiállni ellene.

HIRDETÉS

A VSK Csíkszereda 2/20-as mutatóval áll a kosárbajnokságban

A VSK Csíkszereda kosárlabdacsapata a hétvégén tizenkilencedik, majd huszadik vereségét is elszenvedte a férfi kosárlabda Nemzeti Liga alapszakaszában. Lászlófy Botond legénysége bukaresti buboréktornán szerepelt.

Az elején vezettek, végül húsz ponttal kaptak ki az éllovastól

A VSK Csíkszereda 86–66-ra kapott ki a listavezető Kolozsvári U-BT együttesétől a férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának kolozsvári buboréktornáján.

Nem tudtak szoros meccset játszani a Steauával

Sima vereséget szenvedett Csíkszereda csapata nagypénteken este a román férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszában. A kolozsvári buboréktornán a VSK a Steauától kapott ki.

Kiütés a végére, veretlenül zárta az alapszakaszt a Sepsi-SIC

Fennállása óta először nyerte százszázalékos mutatóval a női kosárlabda-bajnokság alapszakaszát a Sepsi-SIC, amely az utolsó fordulóban a Nagyváradi CSU Rookies együttesére mért kiütéses vereséget. A négyszeres bajnok háromszékiek zsinórban huszonkét győzelmet aratva végeztek a rangsor élén.

Újabb két meccsen maradtak alul a csíki kosarasok

Vrancea megyében vendégszerepelt a VSK Csíkszereda a román felnőtt férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszában.

Fordított, úgy nyert a Sepsi-SIC, hengerelt a KSE

Szoros küzdelemben győzött a listavezető Sepsi-SIC a második helyezett Szatmárnémeti VSK ellen a női kosárlabda bajnokság Kézdivásárhelyen zajló buboréktornájának első játéknapján. A házigazdák kiütéses vereséget mértek a sereghajtó Nagyváradi CSU Rookies együttesére.

Simán nyert a Sepsi-SIC, elbukott a KSE

A CSM Alexandria ellen aratta idénybeli huszadik győzelmét a Sepsi-SIC a női kosárlabda-bajnokság sepsiszentgyörgyi buboréktornájának keddi játéknapján, és két fordulóval az alapszakasz vége előtt továbbra is százszázalékos teljesítménnyel áll a bajnoki rangsor élén. A Kézdivásárhelyi SE viszont nem bírt ellenfel&

Hozta a kötelezőt a Sepsi-SIC, jó formában a KSE

Mindkét háromszéki csapat győzött a női kosárlabda-bajnokság Sepsiszentgyörgyön zajló buboréktornájának első játéknapján. A Sepsi-SIC a vártnál keményebb ellenállásba ütközött a Konstancai Phoenix részéről, azonban így is fölényes sikert aratott, a Kézdivásárhelyi SE pedig egy szoros első félidőt&a

Három vereséggel kezdte a visszavágókat a VSK Csíkszereda

Elkezdődött a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakaszának második fele.

Jobban bírta az idegek harcát, negyeddöntős a Sepsi-SIC

Fennállása óta először jutott a női kosárlabda Európa Kupa legjobb nyolc csapata közé a Sepsi-SIC. A székelyföldi együttes a kontinensviadal nyolcaddöntőjében kényelmes előnyt eltékozolva végül hosszabbítás után búcsúztatta a baszkföldi Lointek Gernika Bizkaia csapatát.

Újabb bukaresti csapatok ellen nyertek a marosvásárhelyi kosarasok

Mindkét mérkőzését megnyerte a Marosvásárhelyi Egyetemi Sportklub együttese hétvégén a másodosztálynak számító férfi kosárlabda 1. Liga bukaresti teremtornáján.

HIRDETÉS
HIRDETÉS