A rutinos montenegrói játékos 2018-ban igazolt a Sepsi-SIC csapatához, összességében 135 alkalommal húzta magára a csapat mezét. Mindent egybevetve három bajnokságot és négy kupát nyert a zöld-fehérekkel, illetve az európai kupasorozatokban is kiváló teljesítmény nyújtott.
„Igazi vezére volt csapatunknak a pályán és azon kívül is, kedvessége és kitartása nem ismer határokat, minden körülmények között sportszerű, alázatos és szerény. A fiatalok számára követendő példakép, mivel soha nem adja fel. Köszönjük mindazt, amit az évek során a klubért tettél. Sok sikert kívánunk a folytatásban” – áll a klub közleményében.
Nemrégiben az is hivatalossá vált, hogy nem a csapatkapitány az egyetlen távozó, ugyanis Alina Podar is máshol folytatja pályafutását, ő egy idényt töltött a háromszéki csapatnál.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!