
A küzdősportokban sem termett babér eddig – versenyzőink még a vigaszágig is alig jutottak el. Többszörös Eb-bajnok sportlövőink sem remekeltek. Ők folytatták az elmúlt két évtized magyar hagyományait – azaz hiába jutnak ki egy olimpiára úgy, hogy legalább a pontszerzésre esélyesek (vagy akár éremközeli helyezésre), a döntő közelébe sem jutnak.
Egyelőre eddig azt tapasztaljuk, hogy sportolóink egy része – ahogy rosszmájú kommentelők fogalmaznak – csupán turistaként érkeztek a francia fővárosba, és egy-két futam, menet vagy mérkőzés után már a csomagoláson gondolkodhatnak.
„Nem úgy jött ki, ahogy számítottam.” „Jól felékészültem, nem értem, mi történt.” „Jól kezdtem, de aztán begörcsöltem.” „Tudtam, hogy mire vagyok képes, ellenfelem mégis kifogott rajtam.” „Esélyesnek számítottam, mégsem sikerült a papírformát érvényesítenem.” „Nagy tanulópénz ez, ma ennyi volt benne.” „Remélem, hogy a következő alkalommal talán jobban fog sikerülni.” „Többévnyi munka veszett kárba, pedig egyáltalán nem erre készültem.” „Sokkal több volt bennem”. „Rendkívül nehéz időszak volt mögöttem, az is csoda, hogy itt lehetek.” „Csalódott vagyok, mert ebben több volt, fejben ment el az egész.”
Ilyen és ehhez hasonló nyilatkozatokat garmadával hallottunk az elmúlt napokban.
Mint ahogy azt is nehezményezem kissé, hogy ha fiatal magyar versenyző maradt valamiben alul, azonnal megvolt a kifogás: rutintalan, az olimpia más kávéház, nincs tapasztalata, tanulni jött az olimpiára, a részvétel is fontos, sok van még előtte.
Ha rutinos magyar versenyző szenvedett vereséget fiatal ellenféltől, akkor már más volt a lemez: az esélytelen nyugalmával versenyzett, nem volt veszítenivalója, vakmerően állt bele, félelem nélkül állt oda. Ismerős, nemde? És akkor ne említsük a tizenéves vagy huszas éveik elején járó olimpiai bajnokokat (sportlövők, úszók stb.), akiknek Párizs az első olimpiájuk (sőt első világversenyük), mégsem remeg meg a kezük, lábuk...és mentálisan is bírják.
Amúgy le a kalappal Tóth Krisztián cselgáncsozó, Póta Georgina asztaliteniszező, valamint Bicsák Bence és Lehmann Csongor triatlonosok versenyt követő nyilatkozataik miatt. Akik hallották őket, teljes képet kaphattak a mezőnyről, a versenyről és az esélyekről.
Jelenleg egy bronzérmünk van, és már az olimpia harmadának vége. Szerencsére ma olyan nap van, amikor valóban elmondható, hogy aranyéremre is esélyünk van. És ezt köszönhetjük annak a Milák Kristófnak, akire szakma és sajtó az utóbbi másfél évben tücsköt-bogarat rákiabált. De ez egy külön írás témája.
A magyar úszónemzet – olvassuk immár régóta. Egyelőre ez sem állja meg a helyét, reméljük, hogy a következő napok eredményei részben igazolni fogják a merész állítást. Amúgy számtalan tizen-, huszon- vagy harmincvalahányadik hellyel van tele a padlás. Szerintem senki nem erre számított. A kézilabda és vízilabda csapatainkat most a csoportmérkőzések közben hadd ne elemezzük.
Hogy miben gyűlnek össze a hátramaradó két hétben az érmek? Reménykedjünk az úszók mellett a hosszútávúszókban, a kajakos fiúkban és lányokban, a vívók csapatversenyében s talán még lehetőség van küzdősportban is egy-egy éremre. Hajrá, magyarok!
Elhagyta a játékteret, az öltöző előtt ütést kapott a Csíkszentsimoni KSK játékosa az Agyagfalvi Lendület elleni mérkőzésen. A Székelyudvarhelyi Roseal a második meccsén nem jelent meg kellő létszámban.
Hosszú szünet után tért vissza a klubfutball, a Sepsi OSK pénteken este közel 7000 szurkoló előtt az éllovas Dinamót fogadta a labdarúgó Szuperligában. A helyzetekben gazdag meccset a vendégszurkolók magyarellenes skandálásai sötétítették be.
Súlyos vasúti baleset történt csütörtökön délután a Tusnád községi Csíkverebesen, a vasúti megálló közelében. Egy motorkerékpár ütközött egy vonattal, a balesetben két fiatal fiú vesztette életét.
Az elmúlt napokban egy emberként mozdult meg a kalotaszegi közösség, hogy segítsen egy közel kétéves, daganatos betegséggel küzdő körösfői kisfiúnak, akinek egy barcelonai kórházban most esélye lehet a gyógyulásra.
Soós Sándorral, a „Györgyfalva-modell” ötletgazdájával és fő „kivitelezőjével” beszélgettünk a magyar utcanevekről, a közigazgatási bravúrról, a román–magyar együttélés működőképes receptjéről.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!