A Grand Palais-ban ott volt az akkori csapat egyik tagja, Schmidt Pál volt köztársasági elnök is, aki nagyon örült az Andrásfi Tibor, Koch Máté, Siklósi Gergely és Nagy Dávid négyes sikerének.
Az egyéni versenyben a dobogóról éppen, hogy lemaradt Andrásfi, remekül vívott a Kazahsztán elleni negyed-, illetve a házigazda Franciaország elleni elődöntőben, a döntőben viszont egy asszó után Nagy Dávidot küldte be helyette Boczkó Gábor szövetségi kapitány.
Andrásfi Tiborról viszont tudni kell, hogy közvetlenül a szatmárnémeti vívóiskolának köszönheti tudását.
Szülei ugyanis szatmárnémetiek: édesapja, id. Andrásfi Tibor itt született, romániai és magyar válogatott is volt, míg édesanyja, Muzsnay Lilla romániai színekben ott volt 1991-ben a budapesti világbajnokságon is.
Az immár olimpiai bajnok Andrásfi Tibort édesapja edzi már 9 éves kora óta.
A győzelem után rákérdeztünk a szatmári gyökerekre, Tibor pedig elmondta, hogy nagyon sokat köszönhet nekik, ugyanis egy hónappal az olimpia előtt ott voltak a romániai vívás fellegvárában és a helyiek egy markolattal ajándékozták meg, de ehhez egy feltételt is kötöttek: azzal kell megnyerni az aranyérmet.
A szatmári markolat bejött, hathatósan hozzájárult a magyar küldöttség párizsi második aranyérméhez.
A szerző a Marosvásárhelyi Rádió sportszerkesztője.
Folytatódik a Székely Sport új videósorozata, a Helyzetbe hozunk! – Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Szó esik a Sepsi OSK körüli botrányokról, a Szondy-interjú utórezgéseiről, klubvébéről, pikáns futsalpárharcról és hoki Kontinentális Kupáról.
Lezárult az FK Csíkszereda ausztriai edzőtábora, a csapat vezetőedzője szerint hasznos felkészülési időszakon van túl az újonc szuperligás együttes. Ilyés Róbert bizakodó a Dinamo elleni történelmi szezonnyitó előtt.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!