Kisorsolták a labdarúgó Román Kupa soron következő körének párosításait. A tizenhatoddöntőben érdekelt volt a Kolozsvári CFR, a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda is.
Két vesztes mérkőzés után a Kolozsvári CFR visszatért a helyes útra, igaz, az újonc FC Argeș pályáján kötelező feladat volt begyűjteni mindhárom pontot.
A Gyergyóremetei Kereszthegy áll az élen a futsal 2. Liga székely csoportjában. A remeteiek mindhárom mérkőzésüket megnyerték, mögöttük már kiegyenlítettebbek az erőviszonyok.
Pénteken este elkezdődik a 2020–2021-es teremlabdarúgó 2. Liga küzdelemsorozata a közép-csoportban, ahol négy székelyföldi csapat szerepel. Az első torna házigazdája az Inter Gyergyó, a helyszín pedig a gyergyószárhegyi sportcsarnok lesz.
Minimális az esélye a pontszerzésre a Kolozsvári CFR-nek az AS Roma vendégeként a labdarúgó Európa Liga csoportkörében. Erről a csapat vezetőedzője, Dan Petrescu nyilatkozott a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón.
A sepsiszentgyörgyiek tavalyi menetelése első kalapot ért, de még így kaphat nagyon nehéz ellenlábast a labdarúgó Román Kupában. Akár a Kolozsvári CFR-t is.
A sérülések és a koronavírus jelentősen megnezehítik a Kolozsvári CFR labdarúgócsapatának feladatát, amely csütörtökön az AS Roma otthonában játszik az Európa Liga A csoportjának harmadik fordulójában.
Nagy meglepetésre a Medgyesi Gaz Metan nyerni tudott a Kolozsvári CFR vendégeként a labdarúgó 1. Liga 9. fordulójának vasárnapi játéknapján. Ezzel a bajnoki címvédő elszenvedte szezonbeli első vereségét.
Hazai döntetlennel folytatódott a Kolozsvári CFR szereplése a labdarúgó Európa Liga A csoportjában, csütörtökön késő este a vezetést ugyan megszerezte, de végül 1–1-re végzett a vendég Young Boys ellen.
A svájci bajnok Young Boys együttesét látja vendégül ma este 10 órától a Kolozsvári CFR a labdarúgó Európa Liga A csoportjának második fordulójában. A kolozsváriak győzelemmel, a vendégek vereséggel kezdtek a főtáblán.
A kolozsvári csapat végig uralta a vasárnapi bajnokit, s bár az egyedüli gól viszonylag későn érkezett, a bajnok megérdemelten nyert az FC Voluntari vendégeként.
Kétgólos győzelemmel kezdte menetelését a labdarúgó Európa Liga csoportkörében a Kolozsvári CFR, a román bajnoki címvédő csütörtökön este 2–0-ra győzött a CSZKA Szófia otthonában.
A Kolozsvári CFR a CSZKA Szófia vendégeként lép pályára a labdarúgó Európa Liga A csoportjának nyitófordulójában. A kolozsváriak tavalyhoz hasonlóan idén is a továbbjutást célozzák meg a négyesben, amelyben még az AS Roma és a Young Boys található.
Három újonc szerepel a Robert Lupu szövetségi kapitány által kihirdetett keretben. Köztük van a Futsal Klub Székelyudvarhellyel kupagyőztes Kedei Barna is.
Nagy nehézségek árán, de megszerezte a három pontot hazai pályán a Kolozsvári CFR, a labdarúgó 1. Liga 7. fordulójának szombat késő esti találkozóján 2–1-re győzte le az FC Botoșani-t.