Hirdetés

Egy távozó van, elkezdte a felkészülést az FK Csíkszereda

Az első edzésen fő szerepet játszott a labda. A következő napokban az az erőnléti felkészülésen lesz a hangsúly
Fotó: Pál Zoltán/ FK Csíkszereda

Megtartotta első edzését az új évben az FK Csíkszereda. A labdarúgó 2. Liga éllovasa január első napjaiban saját bázisán készül, majd egyhetes hargitafürdői magaslati edzőtábor következik.

Szerdán az orvosi vizsgálatokkal, másnap pedig az első edzéssel elkezdte a felkészülést az FK Csíkszereda felnőtt férfi együttese a bajnokság második felére. Januári napsütésben, +10 °C-os időben tartották meg az első edzést január 9-én, csütörtök délben a Márton Áron és a Segítő Mária Gimnáziumok mögötti műfüves pályán. Az edzésen több saját nevelésű játékos is részt vett.

Hirdetés

A csapatnál egyelőre nincs új igazolás, igazoltan hiányzott négy idegenlégiós – Soufiane Jebari, Jozef Dolný, Gál-Andrezly Peter és Francisco Anderson Ceará –, akik a hét végén csatlakoznak a többiekhez „Mind a négyen később mehettek haza, ezért három nappal több vakációt kaptak” – mondta Ilyés Róbert, az FK Csíkszereda vezetőedzője.

Ilyés Róbert (jobbról), az FK Csíkszereda vezetőedzője Albu László másodedzővel egyeztet •  Fotó: Pál Zoltán/ FK Csíkszereda

Ilyés Róbert (jobbról), az FK Csíkszereda vezetőedzője Albu László másodedzővel egyeztet
Fotó: Pál Zoltán/ FK Csíkszereda

„A keretünk 99 százalékban marad. Az egyetlen távozó Makrai Gábor. Andrei Gheralia is szeretné, ha több játéklehetőséget kaphatna, ezért ő is csapatot keres, de egyelőre még velünk készül. Egyetlen játékost szeretnénk igazolni, egy középcsatárt, egy 9-es pozícióban játszó futballistát Makrai helyére” – tette hozzá Ilyés.

Edzőtáborok és mérkőzések

„Január 12-től Hargitafürdőn egyhetes magaslati edzőtábor következik, ahol az erőnlét és az erő fejlesztésén lesz a hangsúly. Délelőttönként futóedzéseket, délutánonként pedig konditermi foglalkozásokat tartunk. Célunk, hogy fizikailag megerősödjünk. Egy hétig az erő és az aerob kapacitás fejlesztésére összpontosítunk” – nyilatkozta Ilyés.

Balról jobbra Nagy János és Csürös Attila •  Fotó: Pál Zoltán/ FK Csíkszereda

Balról jobbra Nagy János és Csürös Attila
Fotó: Pál Zoltán/ FK Csíkszereda

A hargitafürdői edzőtábor után a csapat két hétig Csíkszeredában folytatja a felkészülést. Ebben a periódusban két barátságos mérkőzést terveztek harmadik ligás csapatokkal: a Kézdivásárhelyi SE ellen hazai pályán, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. ellen pedig idegenben lépnének pályára.

Február 1. és 15. között az FK Csíkszereda Törökországba utazik edzőtáborozni.

Simon Máté kapus •  Fotó: Pál Zoltán/ FK Csíkszereda

Simon Máté kapus
Fotó: Pál Zoltán/ FK Csíkszereda

Az antalyai táborban a fő cél a taktikai felkészülés lesz, különös tekintettel az alapszakasz hátralévő mérkőzéseire és a rájátszásra. Öt mérkőzés szerepel a törökországi programban.

Sellenberk ellen folytatják a bajnokságot

Az FK Csíkszereda február 22-én a labdarúgó 2. Liga alapszakaszának soron következő fordulójában a Sellenberki SC csapatát fogadja hazai pályán.

Három hét szünet után a futballisták élvezték a játékot •  Fotó: Pál Zoltán/ FK Csíkszereda

Három hét szünet után a futballisták élvezték a játékot
Fotó: Pál Zoltán/ FK Csíkszereda

Bajkó Barna másodedző •  Fotó: Pál Zoltán/ FK Csíkszereda

Bajkó Barna másodedző
Fotó: Pál Zoltán/ FK Csíkszereda

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Meglepetésküldést kapott, a másodosztályban debütált a székelyudvarhelyi partjelző

Váratlan lehetőséget kapott a székelyudvarhelyi Molnos Imre: a 28 éves játékvezetői asszisztens az elmúlt hétvégén a labdarúgó 2. Ligában mutatkozott be. A Marosvásárhelyi ASA és az Unirea Slobozia mérkőzésén működött közre.

Hiába nyert a pályán, négypercnyi figyelmetlenség miatt elvették a Gloria győzelmét

Hiába nyert a pályán, zöld asztalnál elveszítette az SCM Râmnicu Vâlcea elleni bajnokiját a Besztercei Gloria. A másodosztályú együttes a fiatalok szerepeltetésére vonatkozó előírást sértette meg, ami a tabellán is visszaesést eredményezett.

Megszerezte első győzelmét Ilyés Róbert a Szatmárnémeti VSK-val

Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.

Az utolsó pillanatban bukta el meccsét a Marosvásárhelyi ASA

Vereséggel mutatkozott be Mihai Iosif a Marosvásárhelyi ASA kispadján: a labdarúgó 2. Liga 12. fordulójában, szombaton a marosvásárhelyiek hazai pályán, az utolsó percben kapott góllal maradtak alul az Unirea Sloboziával szemben.

Esélye sem volt Nagyszebenben, újabb fájó vereség Kovásznának

Esélye sem volt Nagyszebenben a Kovásznai Kárpátok labdarúgócsapatának, a 3. Ligában abszolút újonc fürdővárosiak méretes pofonba szaladtak bele a pontvadászat 11. fordulójában.

A következő szezonban a feljutásért küzdhet a Marosvásárhelyi ASA új vezetőedzője

Bemutatták a Marosvásárhelyi ASA új vezetőedzőjét, a labdarúgó 2. Ligában a várakozásokhoz képest gyengén teljesítő csapat irányítását Mihai Iosif vette át.

Elkapták a ritmust az újoncok a 2. Ligában

Tizenegy forduló után féltávhoz érkezett a román labdarúgó 2. Liga alapszakasza. Kirajzolódtak az erőviszonyok, ismerjük a feljutásért harcoló csapatok körét, illetve azokat az együtteseket, amelyeknek inkább a túlélésért kell küzdeniük.

Végzetes volt a gyenge menetelés, menesztette edzőjét a Marosvásárhelyi ASA

Közös megegyezéssel szerződést bontott Eusebiu Tudor vezetőedzővel a Marosvásárhelyi ASA – jelentette be kedden délután közösségi oldalán a 2. Ligában szereplő labdarúgóklub.

Segélykiáltás: továbbra is várja a támogatást a helyi önkormányzattól a Marosvásárhelyi ASA

A Marosvásárhelyi ASA továbbra sem jutott hozzá a megítélt önkormányzati támogatáshoz, és egyre bizonytalanabbnak látja a jövőjét. A másodosztályú bajnokságben érdekelt klub közleményében átláthatóságot, következetességet és konkrét döntéseket sürget.

A hosszabbításban maradt pont nélkül a Marosvásárhelyi ASA

Egymás után a harmadik mérkőzését veszítette el a Marosvásárhelyi ASA, a hosszabbításban kapott góllal maradt alul a Sellenberki SK-val szemben a labdarúgó 2. Liga alapszakaszának 11. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!