Hirdetés

Magabiztos CFR-siker a Voluntari pályáján

Nem történt meglepetés, az esélyesebb fél mindhárom pontot begyűjtötte
Fotó: Fotbal Club CFR 1907 Cluj-Napoca/Facebook

2020. október 25., 23:51

A kolozsvári csapat végig uralta a vasárnapi bajnokit, s bár az egyedüli gól viszonylag későn érkezett, a bajnok megérdemelten nyert az FC Voluntari vendégeként.

2020. október 25., 23:51

Két Európa Liga-meccs között a Kolozsvári CFR egy voluntari-i kiszállást tudott le az 1. Ligában. Dan Petrescu csapata szófiai sikerrel mutatkozott be hét közben az EL-csoportjában, a vasárnapi bajnokin viszont nem ülhetett le a kispadra a bajnokságban eltiltását töltő vezetőedző.

Kapcsolódó

Ez viszont nem az első eset, hogy a címvédőnek lobbanékony trénere nélkül kell megvívnia egy mérkőzést. A „vasutasok” – akiknél több csere is lehetőséget kapott – ezúttal is érvényesítették a papírformát Bukarest elővárosában.

Hirdetés

A két csapat 13. egymási elleni találkozóját játszotta, a kolozsváriak pedig a tizedik alkalommal diadalmaskodtak.

A CFR az elejétől a végéig fölényben futballozott, igaz, a győztes gólt csak a második félidő közepén tudta megszerezni.

A 72. percben a topligás tapasztalattal rendelkező Michael Pereira cselezte be magát a hazaiak tizenhatosába, beadását Vojtus csúsztatta meg fejjel, így az ifijátékos Cătălin Itunak már csak az üres kaput kellett bevennie.

Előzőleg Chipciu találta el a keresztlécet egy szabadrúgásból, az erdélyi bajnokcsapat ugyanakkor az első félidőben is uralta a játékot.

A minimális különbségű siker ellenére a kolozsváriak magabiztosan és megérdemelten nyertek a Voluntari pályán.

A vendégeknél bemutatkozott a héten igazolt brazil középpályás, William Soares da Silva, míg Mike Cestor súlyosnak tűnő sérülést szenvedett.

Dan Petrescu együttese három pontra közelítette meg a listavezető, de a veretlenségét nagy meglepetésre elveszítő Universitatea Craiovát.

Kapcsolódó

A kolozsváriak csütörtökön a svájci Young Boys gárdáját fogadják az Európa Ligában, majd vasárnap szintén hazai pályán játszanak a Medgyesi Gaz Metannal.

Labdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 8. forduló
FC Voluntari–Kolozsvári CFR 0–1 (0–0)
Gólszerző: Itu (72.)
Voluntari: Rîmniceanu – Costin (Mihai 86.), Balaur, Armaș, Kocic – Borțoneanu (Ricardinho 78.), Pablo de Lucas, Gheorghe – Popa (Anderson 85.), Betancor (Stoica 78.), Eric de Oliveira (Marcelo Lopes 61.). Edző: Mihai Teja.
CFR: Bălgrădean – Manea, Ciobotariu, Burcă, Cestor (Susic 64.) – Itu (Djokovic 80.), Luis Aurelio, Deac (Soares 85.) – Pereira (Păun 80.), Vojtus (Rondon 85.), Chipciu. Edző: Dan Petrescu.
Vezette: Lucian Rusandru (Sepsiszentgyörgy).

A forduló korábbi eredményei:
FC Viitorul–FC Argeș 2–2
Sepsi OSK–Dinamo Bukarest 2–0
Astra Giurgiu–Poli Iași 4–0
Aradi UTA–Chindia Târgoviște 1–0
Universitatea Craiova–Academica Clinceni 0–1
Medgyesi Gaz Metan–FC Botoșani 1–2
Hétfőn, 21.00-tól: FCSB–FC Hermannstadt 

Az élmezőnyben: 1. U Craiova 21 pont (8 mérkőzés, 13:4-es gólarány), 2. CFR 18 (8, 9:3), 3. FCSB 15 (7, 17:9), 4. Sepsi OSK 15 (8, 12:6), 5. Botoșani 11 (8, 12:10), 6. UTA 11 (8, 7:6).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

A petárdázásért és a rasszista rigmusok miatt büntették az FCSB-t és a Rapidot

Összesen 31 875 lej pénzbírságot szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a FCSB-re és a Bukaresti Rapidra a két csapat október 24-i bajnoki mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Az FK Csíkszereda kiesését várják, a Sepsi OSK a felsőházat is elérheti

Az FK Csíkszeredánál 72,4 százalékos kiesési kockázattal, a Sepsi OSK-nál 3,9 százalékos felsőházi eséllyel számol a Football Meets Data. A 14. forduló után készült szimuláció szerint mindkét székelyföldi együttesnek alsóházi folytatást vetít előre.

Kényszerből állt be, végül a forduló legjobbjai közé játszotta magát a Sepsi OSK védője

Fábio Viannát is beválasztotta a Szuperliga 14. fordulójának ideális csapatába a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF). A Galacon gólpasszt jegyző portugál védő a Sepsi OSK második játékosa, aki ebben az idényben kiérdemelte az elismerést.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!