Hirdetés

A vezetés megvolt, nem tudta megtartani a CFR

Akárcsak a CSZKA ellen, Rondon ismét betalált
Fotó: Facebook/Fotbal Club CFR, Dan Tautan/Nicu Cherciu

2020. október 30., 00:06

Hazai döntetlennel folytatódott a Kolozsvári CFR szereplése a labdarúgó Európa Liga A csoportjában, csütörtökön késő este a vezetést ugyan megszerezte, de végül 1–1-re végzett a vendég Young Boys ellen.

2020. október 30., 00:06

Rosszul indult a mérkőzés a CFR számára, amely korán elveszítette masszív hátvédjét, Paulo Vinicius sérülés miatt kénytelen volt elhagyni a pályát, és Cristian Manea váltotta.

Küzdelmes volt a játék, sok megszakítással, így sokáig nem is forogtak veszélyben a kapuk. Aztán magukra találtak a csapatok. Az első félidő vége felé veszélyesebbek voltak a vendégek, a kameruni Ngamaleu rövid sarokra tartó lövésénél Bălgrădean résen volt, miközben a másik oldalon a kolozsváriak keveset nyújtottak támadásban.

Hirdetés

Színvonalasabb és lendületesebb volt a találkozó a második játékrész elején, és a gólok sem hiányoztak. A vezetést a CFR szerezte meg, szöglet után a labda Mario Rondonhoz került, akinek lövése a védőn megpattanva jutott a hálóba. Mindössze hét percig tartott a hazai vezetés, a svájciak egy hosszú bedobás után egyenlítettek Fassnacht góljával.

Izgalmas volt a hajrá, mindkét csapat megpróbálkozott a győztes találat megszerzésével, de nem jártak sikerrel, a pontosztozkodás abszolút reális eredménynek tekinthető.

A csoport másik mérkőzésén a CSZKA Szófia meglepetésre kiharcolta a döntetlent az AS Roma vendégeként, a találkozó gól nélkül zárult. Ezzel két forduló után a CFR megőrizte első helyét a csoportban, jobb gólkülönbségével megelőzve a Romát, amellyel jövő csütörtökön idegenben játszik.

Labdarúgó Európa Liga, A csoport, 2. forduló:
Kolozsvári CFR–Young Boys 1–1 (0–0).
Gólszerzők: Rondon (62.), illetve Fassnacht (69.).
CFR: Bălgrădean – Susic, Vinicius (Manea, 14.), Burcă, Camora – Păun (Pereira, 79.), Hoban (Itu, 79.), Djokovic – Deac (Chipciu, 63.), Debeljuh (Omrani, 46.), Rondon. Edző: Dan Petrescu.
Young Boys: Ballmoos – Hefti (Garcia, 63.), Camara (Sulejmani, 75.), Zesiger, Maceiras – Fassnacht, Lustenberger, Aebischer (Sierro, 75.) – Elia (Gaudino, 63.), Nsame, Ngamaleu (Siebatcheu, 74.). Edző: Gerardo Seoane.
Vezette: Glenn Nyberg (svéd).

A csoport másik mérkőzésén:
AS Roma–CSZKA Szófia 0–0.

A csoport állása:
1. Kolozsvári CFR 4 pont (gólkülönbség 3–1), 2. AS Roma 4 (2–1), 3. Young Boys 1 (2–3), 4. CSZKA Szófia 1 (0–2).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ilyés Róbert: szégyen, amit a játékvezetők műveltek Bukarestben

Az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert rendkívül csalódottan értékelte csapata vereségét a Bukaresti Dinamo ellen. Szerinte visszatértünk az 1989 előtti időszakhoz.

Ráijesztett szurkolóira, majdnem elherdálta háromgólos előnyét a Sepsi OSK

Ellentmondást nem tűrő első félidőt produkált a Sepsi OSK, félóra alatt háromgólos előnyt épített a CSM Slatina ellen, ám a második játékrészben visszaesett a lendülete és kis híján kiengedte kezéből a győzelmet a labdarúgó 2. Liga 13. fordulójában.

Székelyhon

Tizenháromszor előzött a folytonos vonalon, két évig nem vezethet a marosvásárhelyi motoros – videóval

Több mint két évre bevonták a jogosítványát, és 16 ezer lejre bírságolták a rendőrök azt a marosvásárhelyi motorbiciklist, aki egy Kolozs megyei országúton közlekedve tizenhárom alkalommal előzött szabálytalanul, átlépve a folytonos vonalat.

`
Krónika

Jön a medve: globális fenyegetéstől a székelyföldi mintáig

Miközben nálunk sürgősségi kormányrendelettel teszik lehetővé, hogy a településekre bejáró medvéket azonnal kilőhessék, ne gondoljuk, hogy csak Romániában, Erdélyben jelent aggasztó problémát a nagyvad és az ember közötti konfliktushelyzet.

Krónika

Jogosítvány nélküli vezetésen értek egy jogosítvány nélküli vezetésért már elítélt Szilágy megyei szenátort

Jogosítvány nélküli vezetésen érték Paul Pintea szociáldemokrata párti (PSD) szenátort a rendőrök Zilahon pénteken este.

Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Ez is érdekelheti

Gólt rúgott a riválisnak Marius Corbu a ciprusi bajnokságban (videóval)

A Székelyföld Labdarúgó Akadémia neveltje, Marius Corbu ismét eredményes volt a ciprusi élvonalban: csapata, az APOEL Nicosia 2–2-es döntetlent játszott városi riválisa, az Omonia Nicosia otthonában, a bajnokság 10. fordulójában.

Kimaradt a csapatkapitány a román válogatott keretéből

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu kijelölte a keretet a Bosznia-Hercegovina és San Marino elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésekre, amelyeken a korábbi csapatkapitány biztosan nem játszik.

A Ferencváros legyőzte a Ludogorecet, a harmadik az Európa Ligában

A Ferencváros 3–1-es győzelmet aratott bolgár Ludogorec felett a labdarúgó Európa Liga alapszakaszában, a magyar bajnok a főtábla harmadik helyén található.

Korai kiállítás pecsételte meg a sorsát, megégett az FCSB Svájcban

Korán emberhátrányba került a Basel elleni idegenbeli mérkőzésen az FCSB a labdarúgó Európa-liga csoportkörének 4. fordulójában, így esélye sem maradt a papíron is jóval esélyesebb svájci ellenféllel szemben.

Két újonc támadó a magyar válogatott keretében

Bárány Donát és Redzic Damir személyében két újonc kapott meghívót a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely a jövő héten sorra kerülő, örmények és írek elleni világbajnoki selejtezőkre készül.

Kovács István vezeti a BL csúcsrangadóját, a Liverpool–Real Madrid mérkőzést

A nagykárolyi Kovács István játékvezető fújja a sípot a játékhét legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapásán, a keddi Liverpool–Real Madrid Bajnokok Ligája-találkozón.

Kovács István az év játékvezetője cím egyik fő várományosa

A Nemzetközi Labdarúgás-történeti és Statisztikai Szövetség (IFFHS) közzétette az év játékvezetője címre esélyes jelölteket. A huszonötös listára a nagykárolyi születésű Kovács István is felkerült.

Az ifimeccsen sem bírtak magukkal az ultrák, megjött a számla

A Kolozsváron rendezett U21-es labdarúgó Eb-selejtezőn a szurkolók rasszista és diszkriminatív viselkedése miatt büntette a szakszövetséget a nemzetközi szervezet.

Az FCSB későn ébredt, a Fradi megtáltosodott a szünetet követően

A román bajnok pocsékul kezdett, kétgólos hátrányba került a labdarúgó Európa Liga csütörtök esti meccsén. Teljesen más Fradi futott ki a pályára a második félidőre.

Hazai pálya vagy idegenben pokol? – magyar és román esélyek a vb-pótselejtezőn

A magyar válogatott lassan visszatalál a helyes útra, a portugálok elleni bravúrpont pedig új lendületet adott Rossi csapatának. Közben a románok is életben tartották reményeiket. Kérdés: hazai pályán vagy idegenben kezdik-e a sorsdöntő pótselejtezőt?

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!