Hirdetés

A CFR edzője nem számít túl sok jóra Rómában

Edzés a római Olimpico Stadionban
Fotó: Facebook/Fotbal Club CFR 1907

2020. november 05., 12:42

Minimális az esélye a pontszerzésre a Kolozsvári CFR-nek az AS Roma vendégeként a labdarúgó Európa Liga csoportkörében. Erről a csapat vezetőedzője, Dan Petrescu nyilatkozott a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón.

2020. november 05., 12:42

A szakvezető kiemelte, hogy nagyon kevés idejük volt a felkészülésre, hét játékosuk pedig hiányzik, azok akiket szerettet volna pályára küldeni, nem állnak a rendelkezésére.

Nagyon nehéz időszak ez számunkra, nehezen találunk megoldást arra, hogy ütőképes csapatot tudjunk felállítani”

– közölte Dan Petrescu.

A CFR sikeredzője úgy véli, a csoportkörben szereplő csapatok közül csak nekik lehet ilyen balszerencséjük, hogy három középhátvédjük sem játékra képes, de másokat is nélkülözniük kell.

Kapcsolódó

Ilyen körülmények között nagy csoda lenne, ha pozítiv eredményt tudnának elérni, éppen ezért nincs veszítenivalójuk, és teljesen normális, ha vereséget szenvednek.

Dan Petrescu szerint az ellenfélről sok mindent elmond, hogy 21 olyan játékosa van, akik a különböző nemzeti válogatottakban játszanak, és mivel a Romának nagyon bő a kerete, lényegében nincsenek egyértelmű kezdők vagy cserék a csapatban.

Hirdetés

Az AS Roma és a Kolozsvári CFR találkozója csütörtökön 19.55-től kezdődik a római Olimpico Stadionban.

A mérkőzés előtt a kolozsváriak az első helyen állnak az A jelű csoportban, jobb gólkülönbségükkel előzik meg az olaszokat, mindkét csapat négy ponttal rendelkezik két forduló után. A csoport másik meccsét 22 órától rendezik, a Young Boys fogadja a CSZKA Szófiát.

Bejelentették Ben Youssef érkezését

A kolozsvári klub bejelentette a középhátvéd poszton játszó Syam Ben Youssef érkezését, aki korábban már játszott Romániában az Astra Giurgiunál, ahol alapembernek számított. A 31 éves tunéziai labdarúgó az elmúlt idényekben Törökországban futballozott a Kasimpasa és a Denizlispor együtteseinél. Ben Youssef csak a bajnoki mérkőzéseken segítheti a CFR-t, az Európa Ligában nem léphet pályára, mivel már nem lehet nevezni a mérkőzésekre a csoportkörben.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kilenc emberrel is pontot rabolt Galacról az FK Csíkszereda (videóval)

Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.

Ovidiu Burcă a román válogatottba ajánlotta az OSK gólszerzőjét

Doru Andrei akár a román felnőttválogatottban is hasznos lehet – vélekedett Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője, miután csapata a középpályás találatával 1–1-es döntetlent játszott a Petrolul Ploiești otthonában.

Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

`
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Krónika

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Ez is érdekelheti

Megbüntette az italozó stábtagokat a román szövetség

Fizetéscsökkentéssel szankcionálta a Román Labdarúgó-szövetség az U21-es válogatott négy stábtagját, miután érintettek voltak a hivatalos program elhagyásában.

Kettőből kettő a Ferencvárosnak az Európa Ligában

A Ferencváros hazai pályán Kristoffer Zachariassen duplájával 2–1-re legyőzte a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa Liga ligaszakaszának második fordulójában.

Kicsúszott a győzelem a Craiova kezéből a Konferencia Ligában

Az Universitatea Craiova csütörtökön este 1–1-es döntetlent játszott a spanyol élvonalban szereplő Getaféval a labdarúgó Konferencia Liga ligaszakaszának első fordulójában.

Két FK-játékos is pályára lépett, második helyen zárt a romániai női U19-es válogatott

Fülöp Boglárka és Nombot Annabelle is lehetőséget kapott a romániai női U19-es labdarúgó-válogatott máltai Eb-selejtezőtornáján. A csapat négy ponttal zárt, az A-ligába jutásról azonban csak a novemberi mérkőzések után születik döntés.

Válogatott szünet: átok a nagyoknak, áldás a kicsiknek?

A Nemzetek Ligája miatt beiktatott hosszabb válogatott szünet megosztja a futballvilágot. Míg a topligák élcsapatai a játékosok kiesése és a lendület megtörése miatt bosszankodnak, a kisebb klubok számára ez akár a felzárkózás lehetőségét is jelentheti.

A román válogatott keretéből kimaradt, a Ferencvárosban újabb gólt lőtt Marius Corbu (videóval)

Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.

Kirobbant a botrány a román U21-es válogatottnál

Kiütéses vereséggel zárta az Eb-selejtezőket a román U21-es labdarúgó-válogatott, amely Ibizán 7–1-re kapott ki Spanyolországtól. A kudarc után botrány robbant ki az együttesnél, a szövetség pedig azonnali belső vizsgálatot indított.

Két FK-játékossal a pályán ütötte ki Kazahsztánt a romániai korosztályos női együttes

Fölényes győzelemmel kezdte az Európa-bajnoki selejtezőt a romániai női U19-es labdarúgó-válogatott: kedden 6–1-re verte Kazahsztánt a máltai minitornán. Az FK Csíkszereda három meghívott játékosa közül ketten is lehetőséget kaptak.

Az U18-as román fociválogatott tornagyőztes lett, az U21-esek súlyos vereséggel zárták az Eb-selejtezőt

Győzelmet jegyzett a portugáliai Négy Nemzet Tornáján a román U18-as labdarúgó-válogatott, így jó előjelekkel készül a vébére. Az U21-esek teljesen szétestek, miután elveszítették esélyüket az Eb-re való kijutásra.

Történelmi mélyponton Románia, már csak az 58. helyen áll a FIFA-világranglistán

Négy vereség után a Nemzetek Ligájában újabb visszaesést eredményezett a világranglistán: Románia az élő FIFA-rangsorban története legrosszabb helyezésére csúszott. A magyar válogatott eközben a legjobb negyven között maradt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!