Hirdetés

Futsal 2. Liga: lépéselőnyben Gyergyóremete

Korábbi felvétel. Képünk illusztráció.
Fotó: Veres Nándor

2020. november 08., 17:41

A Gyergyóremetei Kereszthegy áll az élen a futsal 2. Liga székely csoportjában. A remeteiek mindhárom mérkőzésüket megnyerték, mögöttük már kiegyenlítettebbek az erőviszonyok.

2020. november 08., 17:41

A gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó volt a házigazdája a teremlabdarúgó 2. liga első tornájának, ahol a közép régióhoz tartozó, vagyis földrajzi szempontok szerint összesorolt négy székelyföldi csapat találkozott.

Hirdetés

A gyergyószárhegyi csarnokban pályára lépő együttesek mindegyikére rányomta a bélyegét a járvány. Nem elsősorban a megbetegedések miatt voltak hiányosak a keretek, hanem inkább az, hogy az amatőrként játszók közül sokan nem vállalták a kötelező tesztelés kockázatát.

Lemondtak arról is, hogy ebben a szezonban focizzanak, hiszen a megélhetésüket veszélyeztetné, ha akár kontaktszemélyként karanténba kellene kerüljenek és így nem tudnának dolgozni járni a munkahelyükre.

A jelek szerint a Kereszthegy csapatára ez kevésbé volt hátrányos. Mindhárom mérkőzésüket magabiztosan nyerték, kettőt gólzáporral.

A remeteiek kiemelkedtek az első forduló mezőnyéből mögöttük azonban igazán szoros küzdelem jellemezte a mérkőzéseket. Ezekből az Inter Gyergyó jött ki jobban, hat ponttal áll a második helyen, a korondi és marosvásárhelyi csapat pedig az egymással szemben elért döntetlennel 1-1 pontot szerzett.

Az első torna eredményei:
Gyergyóremetei Kereszthegy–Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó 9–1 (3–1)
Gólszerzők: Gabriel Doltea 4, Sándor Levente 3, Szács László, Dobri Norbert

Marosvásárhelyi VSK–Korondi Junior 2017 2–2 (1–1)
Gólszerzők: nagy Norbert, Vasile Buia, illetve Sükei László 2

Gyergyószentmiklós–Marosvásárhely 4–2 (3–2)
Gólszerzők: Tankó Hunor 2, Nagy Zsolt, Berecz Norbert, illetve Nagy Norbert, Adrian Suteu

Korond–Gyergyóremete 5–10 (1–5)
Gólszerzők: Tófalvi Szabolcs, Fábián János 2-2, Sükei László, illetve Gabriel Doltea, Szőcs László, Puskás Áron, Dobri Norbert 2-2, Sándor Levente, Bertalan Sándor

Korondi Junior 2017–Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó 4–5 (1–4)
Gólszerzők: Marius Cioloboc, Máthé Márton, Tófalvi Szabolcs, Fábián János, illetve Petrica Hofmann 2, Tankó Hunor, Berecz Norbert, Len Kristóf

Marosvásárhely–Gyergyóremete 2–4 (1–4)
Gólszerzők: Nicola Cristian, Nagy Tamás, illetve Szőcs László 2, Sándor Levente, Gabriel Doltea

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Mindent a futsalválogatottért, elnapolták a bajnoki mérkőzéseket

Fontos világbajnoki selejtező előtt áll a romániai futsalválogatott, amely vasárnap este a dánokat fogadja a Sepsi Arénában. Az összecsapásra való felkészülés érdekében a szakszövetség elhalasztotta az 1. Liga 8. fordulójának találkozóit.

Visszavágott ellenfelének és élre állt a Kereszthegy a futsal 2. Ligában

A Mausoleul Mărăşeşti együttesét fogadta a Gyergyóremetei Kereszthegy szombaton délután a futsal 2. Liga 6. fordulójában. A remeteiek visszavágtak a nyitófordulóban elszenvedett vereségért, és a győzelemnek köszönhetően előreléptek a tabella tetejére.

Javítani tudtak az újonc ellen a marosvásárhelyi futsalosok

Néhány napon belül két kiszállást is letudott a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, amely a Luceafărul Buzău otthonában elszenvedett szezonbeli első veresége után begyűjtötte a három pontot az újonc Real Oltenia Rojiște vendégeként.

Sokkal jobb futsalt játszott, élre állt a VSK Székelyudvarhely

Már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést a VSK Székelyudvarhely a futsal 1. Liga 7. fordulójának zárómeccsén. A Vajdahunyadi Corvinul még csak gólt sem szerzett.

Meglepő vereség: kikapott Buzăuban a marosvásárhelyi futsalcsapat

Elszenvedte szezonbeli első vereségét a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, az élvonalbeli bajnokság hetedik fordulójának hétfői mérkőzésén 6–3-ra alulmaradt a Luceafărul Buzău otthonában.

Hat gólig jutott Craiován, újabb sikert aratott a Sepsi-SIC

Nyílt mérkőzésen gyűjtötte be negyedik bajnoki győzelmét a Sepsi-SIC a teremlabdarúgó 1. Ligában. Mánya Szabolcs együttese vasárnap este 6–4-re nyert az újonc Universitatea Craiova otthonában.

Kapufák és gólok, izgalmas futsalcsata Gyergyóremetén

Fordulatos mérkőzést játszott szombaton a Gyergyóremetei Kereszthegy és a Piatra Neamț-i Ceahlăul a teremlabdarúgó 2. Liga ötödik fordulójában. A remeteiek kétszer is visszakapaszkodtak végül 5–5-ös döntetlennel zárult a meccs.

A VSK Székelyudvarhely nem kegyelmezett az FK Csíkszeredának

Nem volt kérdés, hogy ki nyeri a Hargita megyei futsalpárharcot. Az U19-es címvédő, a VSK Székelyudvarhely elég simán verte az újonc FK Csíkszeredát.

Gólzáporos győzelmet aratott a Kereszthegy

Huszonkét gólt hozó mérkőzésen szerezte meg idénybeli második győzelmét a Gyergyóremetei Kereszthegy a teremlabdarúgó másodosztályban. A remeteiek 14–8-ra múlták felül a Campionii FC Argeș együttesét a bajnokság harmadik fordulójában.

Fölényesen vezetett, a végére kiengedett a Marosvásárhelyi VSK

Magabiztosan tartotta otthon a három pontot a marosvásárhelyi teremlabdarúgócsapat a sereghajtó ellen. Tetemes előnye tudatában a hazai szakmai stáb több lehetőséget biztosított a fiatal játékosoknak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!