A labdarúgó 1. Liga címvédője története legsúlyosabb vereségét szenvedte el csütörtökön az AS Roma otthonában rendezett Európa Liga-mérkőzésen, amelyen a „farkasok” 5–0-ra diadalmaskodtak.
Ezt megelőzően a medgyesi „gázasoktól” is kikapott a kolozsvári csapat, ami után állt a bál a klubnál: Dan Petrescu vezetőedző egy televíziós interjúban dühében azt mondta, elhagyja a csapatot, mivel nem bírja már idegekkel, majd pár nappal később sajtótájékoztatón jelentette be, hogy mégis marad, és igazából csak pár nap pihenőre van szüksége.
Nos, a hirtelen haragú tréner nyugodtan töltheti szabadnapjait a nemzetközi szünet alatt,
mivel csapata hozta a kötelezőt vasárnap este a pitești-i Nicolae Dobrin Stadionban.
A bajnok magabiztos játékkal, a mérkőzést végig irányítva győzte le az újoncot.
A találkozó gyakorlatilag már az első félidő közepéig eldőlt, Mario Rondon duplájának köszönhetően.
A venezuelai csatár előbb egy óriási kapushibából profitált, miután Deac a hatosban leszerelte a hazaiak mindössze 19 éves hálóőrét, George Miclet.
Rondon tíz perccel később Michael Pereira remek passzából lőtte be a másodikat, ami mint később kiderült, a 0–2-es végeredményt is jelentette.
A vendégek sokat dolgoztak egy harmadik találatáért, de csak kapufáig, illetve egy elrontott Rondon-ziccerig jutottak, míg a FC Argeș-nek nem volt említésre méltó lehetősége.
Győzelmével a címvédő három pontra közelítette meg az éllovas FCSB-t és a második U Craiovát is.
A bajnok legközelebb november 21-én az Aradi UTA-t fogadja.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!