Pedig nehezen kezdődött a mérkőzés a CFR számára, az első félidő egyértelműen a hazaiaké volt, már a 3. percben szükség volt Bălgrădean nagy védésére, hogy ne változzon az eredmény, Jomov lapos lövését szedte ki a bal alsóból.
Nem sokkal később ismét közel volt a vezetés megszerzéséhez a CSZKA, egy védelmi hibát követően kellett nagyot védenie a CFR kapusának.
A CFR a 19. percben jelentett először veszélyt a szófiai kapura, Păun 16 méterről eleresztett lövésébe beleértek, a játszer pedig elszállt a keresztléc fölött.
A folytatásban a kolozsváriak támadásaiban nem volt átütő erő, a hazaiak rendre gyorsan visszaszerezték a labdát, a gambiai Ali Sowe pedig nagyon aktív volt, sokszor komoly gondot okozott a CFR védelemnek. A játékrész második felében főleg a mezőnyben zajlott a játék, habár a CSZKA dominált, egyik csapat sem tudott kialakítani komolyabb helyzetet, így 0–0-nál mentek pihenni a felek
A második félidő elején gyorsan megváltozott a játék képe, az 53. percben egy kisszögletet követően
Deac beadása Rondonnak volt tökéletes, a támadó pedig a hatos vonaláról fejelt a hálóba.
A találat kivette a szelet a hazaiak vitorlájából, nem tudtak veszélyes támadásokat felépíteni, a CFR védelme sokkal jobban működött. A CFR várta az újabb lehetőséget, ez pedig a 73. percben adatott meg, Debeljuh harcolt ki egy büntetőt, amit Deac magabiztosan értékesített.
Kétgólos előnyének tudatában sokkal bátrabban játszott a CFR, a bolgároknak pedig esélyük sem volt közelebb férkőzni.
A csoport másik mérkőzésén a svájci Young Boys otthonában egygólos hátrányból fordítva 2–1-re győzött az AS Roma.
A következő fordulóban, jövő csütörtökön a CFR a Young Boyst fogadja, míg az AS Roma a CSZKA Szófiát vendégeli.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!