
A női kajakos párosok 500 méteres versenyében a Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra ezüstérmes helyen ért célba, míg a Pupp Noémi, Fojt Sára kettős nagy izgalmak után a németekkel holtversenyben harmadik lett.
A pénteken rendezett középfutamokból harmadikként és negyedikként léptek tovább a magyar párosok. A négyesben csütörtökön bravúros teljesítménnyel kiharcolt bronzérem feldobta a magyar női kajakosokat, a váratlan siker önbizalommal tölthette el őket, legalábbis ez látszott a versenyzésükön.
Csipes és Gazsó a táv felénél már második volt az új-zélandiak mögött, ezt a pozíciót nagy küzdelemben meg is őrizte, miközben a 250-nél még hatodik Pupp és Fojt fergeteges hajrával zárkózott fel, és a németekkel együtt ért célba. Hosszú percekig teljes volt a bizonytalanság, az első és a második helyezett hamar meglett, de a másik magyar páros és a Paulina Paszek, Jule Marie Hake német duó a stégen várta, hogy kiírják a végeredményt. Végül 1:39.46 perccel holtversenyt hirdettek. Csipesék mindössze hét századdal értek hamarabb a célba.
Nagyszerű versenyzéssel ezüstérmet nyert a Nádas Bence, Tótka Sándor kajakos páros 500 méteren. Az ebben a számban világ- és Európa-bajnok Nádas és a tokiói olimpián K-1 200-on aranyérmes Tótka a középfutamból másodikként jutott tovább. A friss Eb-győztes magyar egység a döntőben jól rajtolt, fél távnál harmadik volt a németek és az ausztrálok mögött, de óriási tempót diktált a táv második felében és végül a második helyen ért célba a Jacob Schopf, Max Lemke német páros mögött és a három éve ugyanebben a számban, de még 1000 méteren győztes Jean van der Westhuyzen, Tom Green ausztrál kettős előtt.
Az olimpia előtt nem sokkal összeült Kopasz Bálint és Varga Ádám a B döntőbe került és ott a hetedik helyen ért célba, így összesítésben 15. lett. A két klasszis versenyzőnek szombaton jön a fő feladata, amikor az tokiói olimpia arany- és ezüstérmeseként lapátolnak majd 1000 méter egyesben.
A Nádas, Tótka páros a magyar kajak-kenu sport 90. olimpiai érmét nyerte, egyben a magyar küldöttség 14. dobogós helyezését harcolta ki a párizsi olimpián.
A női kenu kettesek 500 méteres versenyében a Kiss Ágnes, Nagy Bianka duó a negyedik pozícióban végzett.
A férfi kenusok 1000 méteres számában a középdöntőből nagy meglepetésre a román Cătălin Chirilă nem jutott fináléba, míg a két magyar indulóból Adolf Balázs került be a legjobbak közé, ahol a hetedik lett. A B döntőt Chirilă nagy fölénnyel nyerte, Fejes Dániel harmadikként ért célba.
OLIMPIAI ÉREMTÁBLÁZAT (frissítve 15.26)
| Sorrend | Ország | Arany | Ezüst | Bronz | Összesen |
| 1. | Egyesült Államok | 30 | 38 | 35 | 103 |
| 2. | Kína | 30 | 25 | 19 | 74 |
| 3. | Ausztrália | 18 | 14 | 14 | 46 |
| 4. | Franciaország | 14 | 19 | 22 | 55 |
| 5. | Nagy-Britannia | 14 | 17 | 21 | 52 |
| 6. | Japán | 13 | 8 | 13 | 34 |
| 7. | Dél-Korea | 13 | 8 | 7 | 28 |
| 8. | Hollandia | 11 | 6 | 8 | 25 |
| 9. | Olaszország | 10 | 11 | 9 | 30 |
| 10. | Németország | 10 | 9 | 6 | 25 |
| 11. | Új-Zéland | 6 | 6 | 2 | 14 |
| 12. | Kanada | 6 | 5 | 11 | 22 |
| 13. | Magyarország | 4 | 5 | 5 | 14 |
| 14. | Írország | 4 | 0 | 3 | 7 |
| 15. | Ukrajna | 3 | 4 | 4 | 11 |
| 16. | Románia | 3 | 4 | 1 | 8 |
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!