Hirdetés

Györgydeák Apor extázisban játszott, Barabási Kinga nagyot fejlődött

Györgydeák Apor és Barabási Kinga felértek a csúcsra vegyesben
Fotó: OLti Angyalka

Abszolút sikeres világbajnokságot zártak hazai pályán a székelyföldi teqballosok, Györgydeák Apor és Barabási Kinga két aranyérmet és egy ezüstöt szereztek. A vasárnap esti döntők után a főszereplőket, valamint a romániai teqball-válogatott szövetségi kapitányát kérdeztük.

A világelső Györgydeák Apor férfi egyéniben megvédte címét és harmadszor ért fel a csúcsra. Kicsivel később pedig máris megszerezte pályafutása negyedik világbajnoki aranyérmét, Barabási Kinga oldalán a vegyes páros kategóriában.

Hirdetés

„Megtettem a nagy lépést, megvédetem a világbajnoki címet. Nagyon örvendek, hogy ez itthon sikerült, fantasztikus érzés, mindent felülír.

Mindennél többet jelent számomra, hatalmas dolog, hogy a harmadik és negyedik aranyérmet szülővárosomban, Székelyudvarhelyen tudtam ünnepelni”

– fogalmazott a Székely Sportnak Györgydeák Apor.

•  Fotó: Olti Angyalka

Fotó: Olti Angyalka

Kiemelte, mind a két döntőben hasonló volt a helyzet, az első szettet simán behúzták, viszont a második nagyon szorosra sikeredett. „Ilyenkor a kis mentális dolgok döntenek, hogy a végén ki tud ott lenni fejben és behúzni a meccset, ez a mi javunkra dőlt el” – mutatott rá a székely klasszis.

Hozzátette, nagyon büszke arra, hogy megnyerték a vegyes párost, Barabási az elveszített egyéni döntője után fel tudott állni, és közösen meg tudták lépni ezt a szintet.

•  Fotó: Olti Angyalka

Fotó: Olti Angyalka

Györgydeák Apor megjegyezte, ez a hangulat nagyon fog hiányozni neki, minden versenyen hasonló szurkolókra lenne szükség, mint itthon.

Hálás vagyok mindenkinek, aki kilátogatott a csarnokba és támogatott minket. Köszönöm a stábnak, a családomnak és mindenkinek, aki hozzájárult a sikeremhez”.

Barabási Kinga közölte, nem lehet szomorú az egyéni döntő miatt, mert vegyesben világbajnok lett, ami valamilyen szinten kárpótolja, és reméli, hogy jövőben már kétszeres aranyérmes lesz.

•  Fotó: Olti Angyalka

Fotó: Olti Angyalka

„Egyéniben mentálisan nem sikerült összeszednem magam a harmadik szettre, nagyon sokat hibáztam, ami nem fordulhatott volna elő, igazából ezen ment el a meccs” – árulta el.

A vegyes párosra viszont felszívta magát, elmondása szerint próbálta minél hamarabb elengedni a vereséget, mert tudta, hogy még van egy döntője, amiben esélyesek és erre koncentrált.

„Egy álom vált valóra számomra a világbajnoki címmel, nagyon sokat dolgoztam egyedül és Aporral is közösen. Boldog vagyok, mert látom, hogy a sok munka kifizetődött” – hangsúlyozta.

•  Fotó: Olti Angyalka

Fotó: Olti Angyalka

Ilyés Szabolcs, a romániai válogatott szövetségi kapitánya úgy nyilatkozott, maximálisan elégedettek lehetnek az eredményekkel, annak ellenére, hogy Barabási nem nyerte meg az aranyérmet, viszont egyéniben neki ez az ezüstérem az eddigi legjobb világbajnoki helyezése.

„Döntő szettben ugyan kikapott, de nagyot fejlődött ebben az évben, ami látható volt a vegyes páros fináléban, amit rendkívül magabiztos és látványos játékkal tudtak behúzni, nagy dicséretet érdemelnek” – fejtette ki.

•  Fotó: OLti Angyalka

Fotó: OLti Angyalka

Megjegyezte, hogy Apor játékéra nincsenek szavak, mind egyéniben, mind vegyesben látszott, hogy extázisban van, és amitől féltek, az szerencsére nem következett be.

Nem terhet jelentett számára a hazai pálya, hanem szárnyakat adott neki és a nehéz pillanatokban olyan extra megoldásokat tudott előhúzni, amivel végül magabiztosan tudta megnyerni a világbajnoki címet”

– közölte Ilyés Szabolcs.

Hozzátette, hogy már régóta beszéltek arról, hogy a hazai világbajnokságot miként kell kezelni, ebben nagy segítségükre volt egy kiváló háttércsapat, mindenki hozzátette a magáét, ennek is köszönhető, hogy ilyen sikeres világbajnokságot tudtak zárni.

•  Fotó: OLti Angyalka

Fotó: OLti Angyalka

A Góbék Teqball Team vezetője, sajnálatát fejezte ki, hogy a klub lengyel játékosa, Marek Pokwap sérülés miatt nem tudott részt venni a vb-n, mert egész évben nagy energiát és munkát fektetett bele azért, hogy ő is aranyérmet szerezzen.

A szervezés szempontjából is nagyon sikeres volt a székelyudvarhelyi seregszemle, nagyon sok néző kilátogatott már csoportmeccsekre is, a döntőkkel pedig feltették az i-re a pontot.

„Nagyon színvonalas mérkőzések voltak, zsúfolásig megtelt a csarnok, ez pedig nagy löketet ad a teqball fejlődésének nemcsak a városban, hanem az egész régióban, sőt mondhatjuk, hogy az országban is” – vetítette előre Ilyés Szabolcs.

•  Fotó: OLti Angyalka

Fotó: OLti Angyalka

•  Fotó: OLti Angyalka

Fotó: OLti Angyalka

•  Fotó: OLti Angyalka

Fotó: OLti Angyalka

•  Fotó: OLti Angyalka

Fotó: OLti Angyalka

•  Fotó: OLti Angyalka

Fotó: OLti Angyalka

•  Fotó: OLti Angyalka

Fotó: OLti Angyalka

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Negyvenes évforduló: a nap, amikor legyőzte a BEK-győztes Steauát a Székelyudvarhelyi Haladás

A román labdarúgás egyik legemlékezetesebb sikere után alig két hónappal Székelyudvarhely újabb futballcsodát élhetett meg. A friss BEK-győztes Bukaresti Steaua 1986 nyarán barátságos mérkőzésen lépett pályára a C osztályos Haladás ellen.

Diószegi a szurkolók erejében bízik, Szondy óvatosságra int a gyenge rajt után

Hazai pályán folytatja bajnoki szereplését vasárnap a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda. A Kolozsvári U, illetve az FCSB elleni mérkőzések előtt Diószegi László és Szondy Zoltán a Székely Sportnak beszélt az esélyekről és a szezon eleji célokról.

Székelyhon

Már ki is vizsgálta az ügyészség, hogy milyen drónt lőtt le pénteken Buzău megyében a román vadászpilóta

Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.

`
Krónika

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére

Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.

Krónika

Tanasă kiállt a székelyföldi városban provokációra készülő fekete öves magyargyűlölő mellett

Felzúdulást keltett a soviniszta, magyarellenes román körökben, hogy Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere jelezte: nem kívánja engedélyezni Mihai Tîrnoveanu megmozdulását, amelyet péntek délutánra tervez a háromszéki városban.

Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Ez is érdekelheti

Az első hazai mérkőzését játssza a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda – a vasárnapi sportműsor

Véget ér az idei Tour de France, döntőt játszik egy magyar teniszező a WTA-tornán. A Szuperliga 2. fordulójában egy napon, saját szurkolói előtt lép pályára a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda.

Vízilabda, tenisz és foci – szombaton a tévében

Változatos az ajánlat szombatra: Magyarország–Ausztrália elődöntő a sydneyi világkupadöntőben, F1-időmérő a Hungaroringen, folytatódik a Tour, tenisztornák szerte Európában, este pedig Dinamo–Craiova rangadó a Szuperligában.

Hargita Kupával rajtolt a romániai biatlonszezon

Sírolleres versenyekkel rajtolt a 2026–2027-es romániai biatlonszezon. A Hargita Kupán Székelyföldet csíki és gyergyói sportolók képviselték.

Nemcsak bajnokokat, hanem embereket is nevelnek – az utánpótlás jövőjéről beszélgettek Tusványoson

A tehetséggondozás, az oktatás szerepe, a szülőkkel való együttműködés és az utánpótlás-nevelés kihívásai kerültek fókuszba a Tusványoson. Tánczos Barna, Szondy Zoltán és Huszár Árpád is megosztotta gondolatait, tapasztalatait ebben a témában.

Elrajtol az NB I., folytatódik a Szuperliga és kezdődik a Magyar Nagydíj hétvégéje

Pénteken kezdetét veszi a magyar labdarúgó NB I. új idénye, folytatódik a Szuperliga, emellett a Hungaroringen szabadedzésekkel és időmérőkkel rajtol a Magyar Nagydíj hétvégéje. A Tour de France, a tenisz, a vívás és a golf sem marad ki a kínálatból.

Érem nélkül is remek Európa-bajnokságot zárt Toró Dávid, a vb-indulásra hajt

Három versenyszámban is mindössze egyetlen győzelem választotta el az éremtől Toró Dávidot a portugáliai Gondomarban rendezett korosztályos asztalitenisz Európa-bajnokságon. Nem csalódott, hogy nem állhatott dobogóra.

Egymást érik a magyar és a román csapatok európai kupamérkőzései

Három román és két magyar együttes meccsét követhetjük a tévében csütörtökön a Konferencia Liga selejtezőjében. A magyar férfi vízilabda-válogatott világkupa-negyeddöntője, a Tour de France újabb szakasza, több tenisztorna és golf szerepel a kínálatban.

Világszínvonalú mezőny versenyzett Ditróban

Több mint 160 motoros, köztük a hard enduro világának több kiválósága állt rajthoz a hétvégén Ditróban, ahol kilencedik alkalommal rendezték meg a Ditrocks Hard Enduro versenyt, amely a sportág romániai bajnokságának ötödik futama is volt egyben.

BL-selejtezőt játszik a román bajnok, folytatódik a Tour – szerdán a tévében

A labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában a bolgár bajnok Levszki Szófiával csatázik a továbbjutásért az Universitatea Craiova, a magyar női vízilabda-válogatott a spanyolokkal találkozik a negyeddöntőben a sydney-i világkupán.

Sörözhetünk a lelátón, engedélyezik a pirotechnikai bemutatókat a stadionokban

Új szabályok lépnek életbe a romániai stadionokban. A legfontosabb változás, hogy bizonyos feltételek mellett ismét lehet sört fogyasztani a lelátókon, emellett szabályozott keretek között pirotechnikai bemutatókat is lehet szervezni.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!