
A beszélgetés során Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének elnöke, Bujdosó Imre olimpiai és világbajnok kardvívó, valamint Vereckei Ákos kétszeres olimpiai bajnok, hatszoros világbajnok kajakozó beszélgetett egymással, a moderátor az ugyancsak olimpiai bajnok Kovács „Kokó” István ökölvívó volt.
A beszélgetés fő sodra az volt, hogy
sportolói szemmel mi a különbség egy olimpia, egy Európa-bajnokság és egy világbajnokság között.
„Egy gyerek, amikor elkezd sportolni, akkor nem magyar bajnok akar lenni és vb-győztes, hanem olimpiai bajnok. Csupán négy évente rendezik, nagyon sok minden történik ennyi idő alatt.
Az ötkarikás játékokon nagyon le van terhelve a sportoló agya, minden az olimpiáról szól. Nekem Atlantában azt mondták, ki se menjek az olimpiai faluból és akkor aranyérmet szerzek. Ott végül akkora stresszben voltam, hogy egy olyan ellenféllel szemben szenvedtem vereséget, akitől korábban még tust sem kaptam. Vívásban leginkább ez adja különbséget a különböző tornák esetében” – mondta el a beszélgetésen Nagy Tímea.
Javarészt egyetértett vele Vereckei Ákos is. „Az olimpia a játékok játéka, az egésznek van egy speciális hangulata, amire mindenki sokkal jobban gyakorol, hangolódik, sokkal többen akarnak olimpiai bajnokok lenni, mint például világbajnokok.
Amikor sportoltam, mindig úgy kalkuláltam, hogy a legjobb formámat tudjam mutatni a számomra fontos eseményeken” – hangsúlyozta Vereckei.
„Hiába, hogy mindig ugyanazzal a csapattal mentünk például egy világbajnokságra vagy az olimpiára, mégis nagyon más volt.
Egy világkupaversenyen 200–300 az indulók száma, az ötkarikás játékokon ennek a tizede vívásban. Nyomást helyez az emberre, hogy csak négy évente rendezik, ami nagyon sokat jelent.
– mesélte el Bujdosó Imre olimpiai és világbajnok kardvívó.
Arra a kérdésre, hogy az idei olimpián mire lehet számítani a magyar sportolóktól, az olimpiai bajnokok nem tudtak konkrét választ adni, abban viszont egyaránt egyetértettek, hogy fejben mindenkinek a maximumot kell nyújtania ahhoz, hogy érmekkel térhessenek haza.
Anélkül is haza lehet jönni mosolyogva és elégedetten. Az utánpótlásban viszont tényleg kellenek az eredmények, hogy legyen motiváció a folytatásra. Konkrétan nincsenek elvárások, én azt szeretném, és kívánom hogy minél több érmet szerezzünk és minél jobban teljesítsen mindenki a viadalon” – válaszolta a kérdésre Nagy Tímea.
„Aki azon gondolkodik mekkora a nyomás, az biztos nem fog nyerni. Aki esélyes és odateszi magát, akkor nagy valószínűséggel jó eredményt ér el.
Sem edzés közben, sem a verseny közben. Biztos vagyok benne, hogy a legprofibbak semmilyen nyomást nem éreznek. Hogy ezt hogyan lehet kizárni? A közösségi média nagyon megnehezíti ezt. Aki azt nézi, ki milyen kommentet ír, hány lájkot kap, az biztos nem tud jó eredményt elérni” – véleményezte Vereckei Ákos.
„Jelen pillanatban a profi mezőnyben komoly stábok vannak, pszichológusok, étkezési tanácsadók, minden, amire szükség van. Most már profi módon mindent ki lehet zárni, viszont az is nagyon fontos, hogy sportoló fejben hogyan áll hozzá.
– jelentette ki a beszélgetés végén Bujdosó Imre.
Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.
Lezárult a nevezési határidő a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonjára, kiderült, tíz csapat lesz a rajtnál. A mezőnyhöz a Háromszéki Ágyúsok is csatlakozott, így a következő idényben négy erdélyi együttes szerepel majd a sorozatban.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.
Újabb magyar sikernek tapsolt perceken át a cannes-i közönség: Nemes Jeles László vasárnap bemutatott új filmjét, a Moulint mintegy tízperces álló ováció követte a vetítés után.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!