
„Nem volt könnyű az idáig vezető út, hiszen egyes sportágakban a részvételt kiharcolni legalább akkora, ha nem nagyobb kihívás, mint jól szerepelni az olimpián” – nyilatkozta Gyulay Zsolt a MOB honlapján.
„A 178 sportolóval már most meghaladtuk a tokiói 173-as létszámot, és van rá esély, hogy még tovább nő a csapat létszáma” – ismertette a sportvezető.
Gyulay Zsolt kiemelte, fontos, hogy ez nem egyszemélyes küzdelem: a klubok, edzők és szakemberek mindennapi erőfeszítése nélkül nem születhetnének sikerek,
és ezt a munkát nem lehet elégszer megköszönni, mint ahogy az anyagi hozzájárulást sem a kormányzat, az önkormányzatok és a támogatók részéről” – fogalmazott.
A magyar csapat nagy része már felvette a nemzeti felszerelést, és a sportolók hétfőn ünnepélyesen fogadalmat tesznek – ez már az utolsó lépések egyike az utazás, és az év fénypontja, az olimpiai versenyek előtt.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!