
Az előző olimpián, 2021-ben Tokióban éppen Vlad Dascălu képviselte Romániát hegyikerékpárban, akkor a hetedik helyen zárt. A 26 éves sportoló idén is éremesélyesként volt emlegetve. Igen ám, de doppingbotrányba keveredett, ami miatt végül a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) felfüggesztette és nem vehet részt a párizsi játékokon.
A helyét a sepsiszentgyörgyi Molnár Ede veszi át, aki először indul az olimpián, és idén szenzációs formában teker.
Ez lesz zsinórban a második olimpia, hogy Románia színeiben indul sportoló ebben a versenyszámban. Az Európa-bajnok háromszéki kerékpáros korábban még sosem vett részt olimpián, tavaly a krakkói Európa Játékokon tette próbára magát és ért el kiváló eredményeket.
Molnár Ede jelenleg a világranglista 111. helyén áll, míg Románia az országok között a 15. pozíciót foglalja el. A sepsiszentgyörgyi kerékpáros idén remekel a Cross Country Eliminator (XCE) világkupa-sorozatban, öt verseny után összetettben a negyedik pozíciót foglalja el.
A fiatal sportolóra júliusban vár még egy világbajnokság, míg a párizsi olimpiát július 26. és augusztus 11. között rendezik. Az ötkarikás játékokon Romániát jelen állás szerint 90 sportoló képviseli majd.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!