
Hétfőn délután mutatkozott be az ötkarikás játékokon a tavalyi Európa-bajnok székelyföldi sportoló. A Bukaresti Dinamo/BikeXpert Racing Team versenyzője a cross country Olympic (XCO) próbában képviselte Romániát a párizsi olimpián.
A verseny azonban nagyon hamar véget ért Molnár Ede számára, sajnálatos módon már a második körben technikai problémája adódott, amikor az élmezőnyhöz közelített. A helyszíni felvételek szerint a kerékpárjának a hátsó kerekéről levált az abroncs és emiatt nem tudta folytatni a megmérettetést.
A nyolc, egyenként 4,4 kilométeres körből álló viadalon a brit Thomas Pidcock nyerte az aranyérmet, aki 1 óra, 26 perc és 22 másodperc alatt teljesítette a versenyt. A második helyen a francia Victor Koretzky végzett, míg a dobogó legalsó fokát a dél-afrikai Alan Hatherly foglalta el.
A versenyt követően a helyszínen adott interjút a Székely Sportnak a háromszéki sportoló.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!