Hirdetés

Az államfő szurkolt a lelátóról Szőcs Bernadette-nek

Klaus Johannis gratulált a győzelemnek
Fotó: COSR/Team Romania/Cristian Nistor

Vegyespárosban mutatkozott be a párizsi olimpia első napján a marosvásárhelyi asztaliteniszező. Egy lépéssel közelebb kerültek az éremszerzéshez.

Szombaton délután az asztalitenisznek otthont adó sportlétesítményben bemutatkozott a marosvásárhelyi Szőcs Bernadette, aki Ovidiu Ionescu oldalán meggyőző, helyenként parádés játékkal 4–1-re verte a dél-koreaiból lett ausztrál Jee Minh Yung és a szintén ázsiai felmenőkkel rendelkező Lum Nicholas kettősét.

Hirdetés

Szőcs Bernadette a találkozó után annak örült a legjobban, hogy egy nagy esésnél nem sérült meg komolyabban, bár a bal csuklóját folyamatosan forgatta… De elismerte, hogy 1–1 után a harmadik szett volt a sorsfordító.

Kapcsolódó

„6–9-nél mondtam Ovidiunak, hogy nagyon fontos ez a játszma, mert, ha elveszítjük, bajba kerülhetünk. És megnyertük, utána pedig felszabadultan behúztuk a meccset is” – nyilatkozta.

A marosvásárhelyi asztaliteniszező nagyon bízik egy éremben, bármilyen színű is legyen az, mindent feláldozott erre az olimpiára, fantasztikusan készült, rengeteget edzett.

Ha valaki megérdemelné az érmet, hát ő az…

A helyszínen tekintette meg a találkozót a román államelnök, Klaus Johannis, aki gratulált a párosnak. Talán ott lesz vasárnap is a negyeddöntő összecsapásán, amikor Szőcsék a dél-koreai csapattal mérkőznek meg.

•  Fotó: COSR/Team Romania/Cristian Nistor Galéria

Fotó: COSR/Team Romania/Cristian Nistor

A szerző a Marosvásárhelyi Rádió sportszerkesztője.

szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Kirúgták a Sepsi OSK korábbi edzőjét a harmadosztályú klubtól

Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.

Két év jogi harc után felmentették a csíki vezérszurkolót

Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.

Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

`
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Ez is érdekelheti

Magyarország tizenöt, Románia két éremmel zárta a paralimpiát

Véget ért vasárnap a párizsi paralimpia, amelyen a magyar sportolók összesen tizenöt, a románok két érmet szereztek.

Aranyérmes a román cselgáncsozó a párizsi paralimpián

Alexandru Bologa paralimpiai bajnoki címet szerzett a cselgáncsozók J1-es kategóriájának 73 kg-os súlycsoportjában. A tehetséges vak sportoló két bronzérem után felért a csúcsra a francia fővárosban zajló játékokon.

Nem áll rajthoz az utolsó versenyén, visszavonul Novák Károly Eduárd

Három próbán indult el Párizsban, az utolsó megmérettetésen a visszalépés mellett döntött Románia egyetlen paralimpiai bajnoka.

Hősök vagy hétköznapi emberek? – a paralimpia margójára

A parasportolók ugyanúgy megérdemelnék az odafigyelést, mint ép társaik, de lehet, hogy valamivel többet is. Legtöbbjük teljes életet él, de néhány fontos szükséglettel kiegészítve. Személyes paralimpiai történetek.

Novák nem tudott csodát tenni az egyéni időfutamban

Elrajtoltak az országúti kerékpárversenyek a párizsi paralimpián, a férfi C4-es kategóriájú egyéni időfutamban a csíkszeredai Novák Károly Eduárd is rajthoz állt.

Még egy hetedik hely Novák Edének Párizsban

Pénteken közel volt a döntőhöz, szombaton lecsúszott az érmes futamokról a csíkszeredai paralimpikon.

A második paralimpiáján fújja a sípot a székelyudvarhelyi játékvezető

A székelyföldi sportoló mellett egy játékvezető is elutazott Párizsba, ahol a napokban kezdődött a paralimpia. A vakfoci mérkőzéseit irányítja.

Két tizeddel maradt le a döntőről Novák Ede a paralimpián

Nagyon erős mezőnyben tisztesen helyt állt a csíkszeredai Novák Károly Eduárd, a paralimpia férfi C4-5-ös kategóriájú pályakerékpárosok 1000 méteres versenyében nagyon közel volt, hogy döntőbe jusson.

Éremesélyes romániai sportolók, kezdődik a paralimpia Párizsban

23 sportágban 184 ország 4400 sportolója indul a szerdán rajtoló párizsi paralimpiai játékokon, amely szeptember 8-áig tart majd. Köztük van az a mindössze hat romániai sportoló, akik megszerezték az indulási jogot.

Az én hőseim...

Újságíróként harmadik olimpiámnál tartok, ezen kívül még két paralimpiáról tudósíthattam. Minden alkalommal megtaláltam az én hőseimet – figyelem, szubjektív lista következik!

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!