– A Dinamo elleni 2–0-s vereség után érthetően csalódott. Miként értékeli a csapat jelenlegi formáját?
– Benne volt a vereség, a Dinamo jó csapat, remek formában, nekünk hiányzott két-három játékosunk. Két egyéni hiba miatt kaptuk a gólokat, talán a taktika sem volt a legjobb, viszont a második félidei játékunk biztató, kimondottan tetszett és reményt ad a folytatásra nézve.
– Hogyan élte meg, hogy a Dinamo elleni bajnokit követően a román sajtó szinte kizárólag a szentgyörgyi VIP-páholy vendéglátási protokolljával foglalkozott, köszönhetően a bukaresti klub vezetőségének?
– Megvannak a videófelvételeink, Andrei Nicolescu negyed 9-kor érkezett meg, bement a páholyba, ahol szokás szerint az asztalra már ki volt rakva a kenyér és a sós sütemények. Mindig félidőben szokták kivinni a két nagy hidegtálat. Biztosíthatok mindenkit, hogy annyi étel szokott lenni ezeken, ami bőségesen elég a páholyban levő személyeknek. Nicolescu gyorsan lefotózta, levideózta az üres asztalt, majd szaladt az illetékeshez, hogy ők éhesek. Az illetékes tíz perc múlva bevitte az egyik hidegtálat, majd utána egy nagy tál cukrászsüteményt, illetve szünetben a második hidegtálat.

Mi felvételekkel tudjuk mindezt bizonyítani, el is küldtük az újságoknak, volt, amit kitettek, volt, amit nem, de mi nem akarjuk ezt a röhejes dolgot folytatni. Akárcsak az, hogy azzal vádolt minket, hogy nem egyforma kaja van a páholyokban. A másik páholyban helyet foglaló Mircea Rednic Kovács Misi bácsinak köszönhetően fogyaszthatott csülköt káposztával, mivel Misi bácsi a parkolóban már működő konyháról hozatott fel az embereivel.
– Érzi ebben a szándékos feszültségkeltést, figyelemelterelést?
– Ez egyértelműen arról szólt, hogy eltereljék a figyelmet arról, hogy a dinamósok a 60. perctől a 85. percig küldtek ki minket az országból. Az egész csak szemfényvesztés volt, mert ellenkezőleg már félidőben kiposztolta volna. És sikeres is volt ez a taktika, hiszen az ezt követő napokban egyébről sem szólt a fáma, mint arról, hogy volt-e elég étel vagy sem. Szépen elterelődött a sajtó figyelme a lényeges dolgokról. Erre vonatkozóan csak azt tudom megismételni, amit a román újságíróknak is mondtam, hogy tisztán lássa mindenki:
Én ezzel befejeztem ezt az egész cirkuszt, szívesen látjuk következőkor is Szentgyörgyön, s ha kell, beteszünk pluszba még két hidegtálat, nehogy éhezzen szegény.
– A Dinamo-drukkerek sokadjára nyilvánulnak meg gyűlölködő, diszkriminatív hangnemben, ami ellentétben áll a sportszerűség elveivel. A cserébe kapott pénzbírságoknak vajmi kevés visszatartó ereje van. Mi lehetne a megoldás?
– Rengetegszer tettünk panaszt ez ügyben, soha semmi nem történik, semmiféle következményei nem lesznek. Most Antal Árpád polgármester úr tett panaszt a szakszövetségnél. Hiábavaló, már előre tudom, a Dinamót megbüntetik 7500 lejre és ennyi. Ezt gond nélkül kifizeti a klub. Pedig olyan performáns kamerarendszerünk van, ami könnyen azonosíthatná a xenofóbokat. Csak egy példa, két dinamós srác behozott két füstbombát, ötször öltözött át az egyikük, mégis fülön csípték a csendőrök a kamerák segítségével. Ha akarnák, ki lehetne szűrni abból az ezer emberből azt a hétszázat, amelyik ordibált, és mondjuk figyelmeztethetnék, hogy még egy hasonló megnyilvánulást követően egy évre kitiltanák a stadionokból. Akkor talán lenne foganatja.

– Az elmúlt hétvégén rendezték az első OSK Weekend-et, sikerült elérni a fő célt, megmozdult a sepsiszentgyörgyi, erdélyi közösség a klub érdekében?
– Sajnos nem az történt, amire számítottunk, ma tudjuk meg a pontos számot, de szerintem veszteségben jöttünk ki. Mindent összevetve, nem ez a legfontosabb, hanem az, hogy legalább láttuk, ki az, aki mellettünk áll. Nekem sok minden rosszul esett ez alatt a hétvége alatt, többen drágálták a jegyet, de hát a fellépő együttesek, a színpad, a biztonság, mind-mind pénzbe került.
Rosszul esett, hogy a vállalkozókból majdnem senki nem jelent meg, én arra számítottam, hogy az alkalmazottaknak megveszik a jegyeket, bérleteket, hogy ezáltal is segítsék az OSK-t, de úgy látszik, kapni mindenki szeret, de amikor adni kell, az már nehezebb.
Szóban sokan tesznek értünk, de amikor a tettek mezejére kell lépni, hiányoznak. Ez nem szemrehányás, de el kell mondjam az igazat. Meg szeretném köszönni Igyártó Rékának, Dimény Jánosnak, a Székely Góbéknak és öcsémnek, akik önzetlenül segítettek nekünk.
– Milyen tanulságokat vontak le a kétnapos eseményt követően?
– Én személy szerint boldog vagyok, mert ott van az háromezer ember, akire lehet számítani. Mindenki jól érezte magát, aki ott volt. Sajnos 15 óra előtt – amikor ingyenes volt a belépés – is kevesen voltak, így szerintem az árusok is veszteségesen jöttek ki, de láttam szemükben az elszántságot, hogy jó cél érdekében vállalták az egészet, és ez erőt ad a folytatáshoz. Nyilván, mi most nehéz helyzetben vagyunk, minden pénzre szükségünk van a túléléshez.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Kedden közösségi oldalán jelentette be a Csíkszeredai Sportklub női jégkorongcsapata, hogy már nem Varga András irányítja a szakmai munkájukat. Az eddigi másodedző, Popescu Magdolna vette át a vezetőedzői feladatokat.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!