Az osztrák-magyar-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság befordult a végjátékba. A debreceni csoportkör és középdöntő után a magyar válogatott tizenkét év után újból éremért játszhat, miután hat győzelemmel és egy vereséggel bejutott a bécsi Final Weekend-re.
Pénteken kora délután az osztrák fővárosban a holland–svéd párharc vezette fel az elődöntőket. Ennek a második játékrésze amolyan gálába torkollott, valóságos gólzáporral.
Az ötödik helyet a svédek kaparintották meg, egyetlen találattal 33–32-re nyertek.
Ezután következett az első elődöntő. Egy norvég–magyar összecsapáson a skandinávok a nagy favoritok. Hogy miért? Mert a statisztikában kutakodva alig találunk magyar diadalt. Legutóbb tíz évvel ezelőtt, a debreceni Eb középdöntőjében sikerült 29–25-re őket legyűrni, de hozzá kell tenni, hogy az utolsó csoportmeccsen a norvégoknak semmi veszítenivalójuk nem volt. Ők már továbbjutottak ezen összecsapás előtt az elődöntőbe.
Azóta tízből tízet nyertek a skandinávok – minden eseményt figyelembe véve.
Debrecenben a román–magyar találkozón láthattunk két Székelyudvarhely és egy Marosvásárhely feliratú piros-fehér-zöld zászlót. Az előbbiekből egyiket a szurkoló elhozta a bécsi létesítménybe. Itt azonban nehézségbe ütközött, az osztrák törvények szerint ugyanis csak a kisebb méretű lobogót lehet bevinni a lelátóra.
Remélem, hogy vasárnap kitűzhetem, mert megbeszéltem a győri szurkolói klubbal a behozatalát” – mondta el a Székely Sport felkeresésére a székelyudvarhelyi szurkoló.
A Stadthalle folyosóján lépten csak magyar drukkerrel lehet összetalálkozni, sokan választották pénteki programnak, hogy kiruccannak a bécsi eseményre.
„Zúgott a Ria, ria, Hungária!” – igazán hazai pályás hangulatot biztosítottak a szurkolók. A pályán leginkább a norvégok akarata érvényesült, rendre előnyben voltak az eredményjelzőn, kapaszkodtak Klujberték, de igazán szorossá nem tudták tenni az összecsapást az első felvonásban, mert kulcsmomentumokban hibáztak.
A pihenőt követően is maradt a forgatókönyv, Vlagyimir Golovin együttese végig szaladt az eredmény után, de nem lehetett érezni, hogy bárhogy is beérheti a sokkal rutinosabb, kilenc Eb-címmel büszkélkedhető Norvégiát.
30–22 lett a végső dudaszókor, eléggé simán behúzták Reistadték ezt az elődöntőt.
Ez volt a magyar csajok nyilatkozatainak összegzője. „A norvégoknak ez már megszokás, hogy minden egyes világeseményen ott vannak az első négyben. Nekünk most ezt sikerült kiharcolnunk. Ha majd évek után ez a fiatal együttes hasonlóan teljesít, mint a mai ellenfelünk, akkor boldogok leszünk.
Maradt egy meccsünk, azt meg kell nyernünk, éremmel kell hazatérnünk” – hangzott el Fűzi-Tóvizi Petrától.
A másik Petra, Vámos úgy érezte, hogy igenis megvoltak az esélyeik, hogy utolérjék a norvégokat. „Főképp az első félidőben többször volt, hogy rájuk jöttünk. Ők ezeket kezelni tudták, mert szokva vannak ezzel a szinttel.
Visszajövünk vasárnap és megszerezzük az érmet, bánnám, ha anélkül maradnánk”.
A magyarok ellenfele a vasárnap 16.15-kor kezdődő kisdöntőben a francia–dán összecsapás vesztese lesz.
Bepanaszolta a szervezőket és a rendfenntartó erőket a Bukaresti Dinamo a Hivatásos Labdarúgóligánál és a Román Labdarúgó-szövetségnél. Szerintük a hétfő esti Szuperliga mérkőzésen nem megfelelően bántak a szurkolóikkal és hivatalos képviselőikkel.
Folyamatban van a játékoskeret véglegesítése a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-nál. Égető kérdés egy befejező csatár leigazolása, jelenleg ezen dolgoznak. Hadnagy Attila sportigazgatót kérdeztük.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!