A magyar válogatott hozta a kötelezőt a középdöntőben, és a franciák elleni vereség mellett legyőzte Katar, illetve Ausztria együttesét, így a második helyen végzett, ez negyeddöntős szereplést jelent.
Vasárnap este dőlt el, hogy ki lesz az ellenfél a legjobb nyolc között. A 4-es csoportban hármas holtverseny alakult ki az élen.
A körbeverésnek végül Izland lett az áldozata, Horvátország nyerte a csoportot és Egyiptommal együtt továbbjutott az egyenes kiesési szakaszba. A csoport nagy vesztese Szlovénia, amely mindegyik fontos meccsén vereséget szenvedett.
A két zágrábi középdöntős csoport továbbjutói maradnak a horvát fővárosban, ahol január 28-án 19 órától Horvátország–Magyarország, 22 órától pedig Franciaország–Egyiptom negyeddöntőket rendeznek.
A két továbbjutó csütörtökön 21.30-tól vagy 22 órától az Arena Zagrebben találkozik az elődöntőben.
A dániai középdöntős csoportban nem borult a papírforma,
a legutóbbi három világbajnokságot megnyert Dánia hozta a kötelezőt és százszázalékos teljesítménnyel lett első, mögötte pedig Németországnak nem okozott gondot a továbbjutás megszerzése.
Annál inkább lett zavaros a norvég baerumi csoport, ahol egymást érték az óriási meglepetések, hiszen úgy búcsúzott a norvég, a svéd és a spanyol válogatott is a továbbjutástól, hogy még az utolsó forduló meccseit le sem játszották.
A felszállóágban levő portugál válogatott lett az első és meglepetésre Brazília a második.
A csapatok Oslóba költöznek, szerdán 18.30-tól Dánia–Brazília, 21.30-tól pedig Portugália–Németország negyeddöntők lesznek, az ág elődöntőjét pénteken 21.30-tól rendezik a norvég fővárosban.
A vébé utolsó két összecsapása vasárnap lesz Oslóban, a bronzmérkőzés 16, míg a döntő 19 órakor kezdődik majd.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!