A kézis fiúk tatabányai olimpiai kvalifikációs játéka után mi is szeretnénk hasonló élményekben részesülni – mondták a kézilabdás lányok az elmúlt hetekben. És bár a korábbi eredmények és játék inkább a pesszimisták táborát erősítette, akik szerint rendkívül nehéz lesz a lányoknak kivívniuk a párizsi részvételt, a debreceni örömjáték minden fanyalgóra (de számos szakemberre is) rácáfolt. Klujber Katrinék vasárnap estétől a július 25-én kezdődő párizsi olimpiára foglalhatnak repülőjegyet.

Fölényes siker Japán ellen, kijutott az olimpiára a magyar női kézilabda-válogatott

Pedig néhány hónappal ezelőtt ki gondolta volna? Még a decemberi világbajnokság idején is sokan azon bosszankodtak, hogy egy ilyen hitehagyott, gyengén játszó csapat nem fog kijutni az olimpiára. Sőt, ne is jusson, mert nincs ott a helye. Nos, Bíró Blankáék az április 11–14. között Debrecenben zajlott olimpiai kvalifikációs tornán bebizonyították:

igenis helyük van a legjobbak között.

Az egész történet tulajdonképpen a világbajnokság első középdöntőjének – magyar szempontból – utolsó meccsén kezdődött, amikor az olimpiai részvétel miatt a Golovin-csapatnak Horvátországot kellett legyőznie. És bár a lányok a második félidő második felében még hatgólos hátrányban voltak – szokásomtól eltérően elkapcsoltam egy ideig, mert nem bírtam nézni a kínlódást –, valami csodával határos módon fordítani tudtak. A meccset egy góllal megnyerték, az utolsó percekben elhitték, hogy képesek győzni, s így megszerezték az olimpiai kvalifikációs tornán való részvétel jogát. És még valamit szereztek.

Tapasztalatot és hitet. Azt az érzést, hogy képesek jól játszani. Hogy képesek nálunk jobb csapatot is elkapni, legyűrni.

Hogy képesek az utolsó percig is harcolni, összpontosítani. Mert korábban – és ez jó néhány nemzetközi tornát magában foglaló hosszú időszakot jelent – ennek sajnos többnyire az ellenkezője volt igaz.

Ezzel az óriási lelki erővel, hittel, akarattal és a debreceni közönség fanatizmusával elérték azt, hogy szemet gyönyörködtető játékkal, az utolsó percig összpontosítva, a taktikai utasításokat betartva nemcsak az afrikai csapat helyére beugró gyenge briteket, nemcsak a teljesen más, ázsiai kézilabdát játszó, kényelmetlen Japánt, hanem a nagy favoritot, a világbajnoki bronzérmes svédeket is megverték. Igaz, a skandinávok a japánok elleni hétgólos győzelmük tudatában ellenünk már úgy játszhattak, hogy egy néhánygólos vereség is párizsi jegyet jelent számukra.

Ettől függetlenül le a kalappal a lányok előtt, a közönség előtt és természetesen a szakmai stáb előtt is, amely az elmúlt hónapokat arra használta fel, hogy a legapróbb részletekig kielemezze az ellenfeleket.

A debreceni tornán remélhetőleg nemcsak az eredményes átlövő játékot bemutató Kuczora Csenge érkezett meg a válogatottba (korábban harmatgyenge teljesítményt nyújtott piros-fehér-zöld színekben), hanem a magyar válogatott is megérkezett a női kézilabdázás jó csapatai közé. Élmezőnyt azért nem írnék, hiszen egy norvég, francia, dán vagy holland csapat azért egyelőre mégiscsak más szintet képvisel (ámbár az is tény, hogy a svédek vb-harmadikként végeztek decemberben).

Hogy hol áll jelenleg a magyar női kézilabdázás?

Arra idén két alkalommal is választ kaphatunk.

Egyrészt a nyári ötkarikás játékok alkalmával Párizsban, másrészt decemberben a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon. Reméljük, a debreceni álomkézilabdázás nem csupán egy fellángolás volt, hanem valami szépnek a kezdete.

Köszönjük, lányok! Hajrá, csajok!