Hirdetés

Húsz év múlva

Fotó: MTI/Czeglédy Zsolt

2024. április 15., 18:47

A cím nem Dumas A három testőr című regényének a folytatására utal, hanem arra, hogy 2004 után ismét mindkét kézilabdacsapatunk kint lesz az olimpián. Sőt, az athéni játékok óta most fordul elő első alkalommal, hogy nemcsak a két kézilabdacsapat, hanem a két pólóválogatott is az ötkarikás játékok részese lesz.

2024. április 15., 18:47

A kézis fiúk tatabányai olimpiai kvalifikációs játéka után mi is szeretnénk hasonló élményekben részesülni – mondták a kézilabdás lányok az elmúlt hetekben. És bár a korábbi eredmények és játék inkább a pesszimisták táborát erősítette, akik szerint rendkívül nehéz lesz a lányoknak kivívniuk a párizsi részvételt, a debreceni örömjáték minden fanyalgóra (de számos szakemberre is) rácáfolt. Klujber Katrinék vasárnap estétől a július 25-én kezdődő párizsi olimpiára foglalhatnak repülőjegyet.

Kapcsolódó

Hirdetés

Pedig néhány hónappal ezelőtt ki gondolta volna? Még a decemberi világbajnokság idején is sokan azon bosszankodtak, hogy egy ilyen hitehagyott, gyengén játszó csapat nem fog kijutni az olimpiára. Sőt, ne is jusson, mert nincs ott a helye. Nos, Bíró Blankáék az április 11–14. között Debrecenben zajlott olimpiai kvalifikációs tornán bebizonyították:

igenis helyük van a legjobbak között.

Az egész történet tulajdonképpen a világbajnokság első középdöntőjének – magyar szempontból – utolsó meccsén kezdődött, amikor az olimpiai részvétel miatt a Golovin-csapatnak Horvátországot kellett legyőznie. És bár a lányok a második félidő második felében még hatgólos hátrányban voltak – szokásomtól eltérően elkapcsoltam egy ideig, mert nem bírtam nézni a kínlódást –, valami csodával határos módon fordítani tudtak. A meccset egy góllal megnyerték, az utolsó percekben elhitték, hogy képesek győzni, s így megszerezték az olimpiai kvalifikációs tornán való részvétel jogát. És még valamit szereztek.

Tapasztalatot és hitet. Azt az érzést, hogy képesek jól játszani. Hogy képesek nálunk jobb csapatot is elkapni, legyűrni.

Hogy képesek az utolsó percig is harcolni, összpontosítani. Mert korábban – és ez jó néhány nemzetközi tornát magában foglaló hosszú időszakot jelent – ennek sajnos többnyire az ellenkezője volt igaz.

Ezzel az óriási lelki erővel, hittel, akarattal és a debreceni közönség fanatizmusával elérték azt, hogy szemet gyönyörködtető játékkal, az utolsó percig összpontosítva, a taktikai utasításokat betartva nemcsak az afrikai csapat helyére beugró gyenge briteket, nemcsak a teljesen más, ázsiai kézilabdát játszó, kényelmetlen Japánt, hanem a nagy favoritot, a világbajnoki bronzérmes svédeket is megverték. Igaz, a skandinávok a japánok elleni hétgólos győzelmük tudatában ellenünk már úgy játszhattak, hogy egy néhánygólos vereség is párizsi jegyet jelent számukra.

Ettől függetlenül le a kalappal a lányok előtt, a közönség előtt és természetesen a szakmai stáb előtt is, amely az elmúlt hónapokat arra használta fel, hogy a legapróbb részletekig kielemezze az ellenfeleket.

A debreceni tornán remélhetőleg nemcsak az eredményes átlövő játékot bemutató Kuczora Csenge érkezett meg a válogatottba (korábban harmatgyenge teljesítményt nyújtott piros-fehér-zöld színekben), hanem a magyar válogatott is megérkezett a női kézilabdázás jó csapatai közé. Élmezőnyt azért nem írnék, hiszen egy norvég, francia, dán vagy holland csapat azért egyelőre mégiscsak más szintet képvisel (ámbár az is tény, hogy a svédek vb-harmadikként végeztek decemberben).

Hogy hol áll jelenleg a magyar női kézilabdázás?

Arra idén két alkalommal is választ kaphatunk.

Egyrészt a nyári ötkarikás játékok alkalmával Párizsban, másrészt decemberben a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon. Reméljük, a debreceni álomkézilabdázás nem csupán egy fellángolás volt, hanem valami szépnek a kezdete.

Köszönjük, lányok! Hajrá, csajok!

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Óriási meglepetés a kupában, a Steaua legyűrte a gyergyóiakat

Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.

Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

`
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

A házigazdák hódították el a nemzetközi kézilabdatorna trófeáját

A rendező Székelyudvarhelyi Hargita KK nyerte a hagyományos Kárpát Meditop Kupa nemzetközi női kézilabdatornát, amelynek hétvégén a városi sportcsarnok adott otthont.

Szűk merítés, szoros meccsek – tanulságok a kézi Eb-ről

A kézilabda Európa-bajnokságon megismétlődött az olimpiai döntő. A magyar válogatott nem jutott be a legjobb nyolcba, a vb-re való kijutáshoz selejtezőt kell játszania. A meccsek során kiderült: a szűk merítés miatt a fiúktól nem lehet bravúrokat elvárni.

A román kézilabdázók is a törökökkel csatáznak a vb-selejtezőben

A labdarúgók mellett a kézilabdázók is Törökországgal csapnak össze a világbajnoki selejtezőben. A román férfi válogatott márciusban oda-visszavágós párharcot vív a 2027-es seregszemle európai selejtezősorozatának második körében.

A nemzeti összetartozást erősíti a székelyudvarhelyi kézilabdatorna

Hétvégén Székelyudvarhely lesz a házigazdája a hagyományos Kárpát Meditop Kupa nemzetközi női kézilabdatornának, amelyen hat együttes képviselteti magát.

Vereséggel búcsúzott az Eb-től a magyar kéziválogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott 27–25-re kikapott a világbajnoki ezüstérmes Horvátországtól az Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó játéknapján, szerdán Malmőben.

Közel volt a bravúr: döntetlent játszott Svédországban a magyar válogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott 32–32-es döntetlent játszott a társházigazda Svédországgal az Európa-bajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában, kedden Malmőben, így már biztosan nem juthat a legjobb nyolc közé.

Elrontották a második félidőt, kikaptak a szlovénoktól a magyarok

A magyar férfi kézilabda-válogatott 35–32-re kikapott Szlovéniától vasárnap az Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában Malmőben.

Ledolgozták a hátrányukat, pontot mentettek a magyar kézilabdázók

A magyar férfi kézilabda-válogatott 29–29-es döntetlent játszott Svájccal az Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában, pénteken Malmőben.

Kikapott Izlandtól, nem visz pontot az Eb-középdöntőbe a magyar kézicsapat

A magyar férfi kézilabda-válogatott nem visz magával pontot az Európa-bajnokság középdöntőjébe, miután kikapott Izlandtól kedden, a csoportkör utolsó fordulójában, Kristianstadban.

Az utolsó másodpercek döntöttek, vereséggel búcsúzott a román kézicsapat a kontinensviadaltól

Vereséggel zárta szereplését a 2026-os férfi kézilabda Európa-bajnokságon a román válogatott. Ledolgozzák hátrányukat az esélyesebb Észak-Macedónia ellen, a hajrában azonban egyetlen gól döntött a rivális javára.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!