HIRDETÉS

Fölényes siker Japán ellen, kijutott az olimpiára a magyar női kézilabda-válogatott

Mindhárom mérkőzésüket megnyerték a magyarok
Fotó: MTI/Czeglédy Zsolt

MTI
2024. április 14., 21:52

A magyar női kézilabda-válogatott kvótát szerzett a párizsi olimpiára, miután a debreceni selejtezőtorna vasárnapi zárómeccsén 37-28-ra legyőzte Japánt, így hibátlan teljesítménnyel a tabella élén végzett.

MTI
2024. április 14., 21:52

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese annak tudatában lépett pályára a Főnix Arénában, hogy csupán négygólosnál nagyobb vereség esetén nem jut indulási joghoz. Ázsiai riválisát a nemzeti csapat eddigi 18 egymás elleni mérkőzésükön kivétel nélkül legyőzte, legutóbb 2019 márciusában egy siófoki barátságos mérkőzésen 33-21-re.

HIRDETÉS

Kiharcolt és értékesített magyar hétméteres, illetve Böde-Bíró Blanka védése adta meg az alaphangot, ám a meccs elején mindkét oldalon sok volt a hiba támadásban és kevés gól esett. Tíz perc után már létszámfölényben támadott Japán, a közönség szűnni nem akaró buzdítása mellett azonban állta rohamait a magyar védelem.

Negyedóra elteltével 9-4-re vezetett a nemzeti csapat, a rivális pedig másodszor kért időt, ám ez sem zökkentette ki a házigazdát.

•  Fotó: MTI/Derencsényi István Galéria

Fotó: MTI/Derencsényi István

A kezdősor kulcsjátékosai jól teljesítettek, labdaszerzések után érkeztek az üres kapus gólok, Böde-Bíró remekelt a kapuban, így a szünet előtt nem sokkal már kilenc gól is volt közte (17-8), végül hétgólos különbséggel vonulhattak pihenőre a felek.

Az elmúlt időszakban az együttesnek rendre nem túl erős periódusa volt a második félidő első tíz perce, és ezúttal is sok hibával tért vissza a csapat az öltözőből, miközben a bírók könyöklésért piros lappal kizárták Nagata Mikát a japán csapatból.

Klujber Katrin és Győri-Lukács Viktória vezetésével aztán a pontatlanságok ellenére a 41. percben kialakult a tízgólos különbség (23-13), innentől pedig egy időre valóságos örömjáték vette kezdetét látványos megoldásokkal.

A hajrára szinte teljes sorcserét hajtott végre Golovin, valamennyi játékosának lehetőséget adott, és bár a szigetországiak átmenetileg kicsit faragni tudtak lemaradásukból a friss erőkkel szemben, a magabiztos magyar sikert nem fenyegette veszély.

•  Fotó: MTI/Czeglédy Zsolt Galéria

Fotó: MTI/Czeglédy Zsolt

A mérkőzés legjobbja és legeredményesebbje Klujber Katrin lett 11 góllal, Győri-Lukács Viktória hatszor talált be, a csapatkapitány Böde-Bíró tíz, Janurik Kinga három japán kísérlet hárításával vette ki a részét a kvótaszerzésből.

1976, 1980 és 2004 után negyedszer fordul elő, hogy a magyar férfi és női kézilabda-válogatott is olimpiai résztvevő.

A férfiak márciusban, Tatabányán szerezték meg a párizsi repülőjegyet. A nők nyolcadszor lesznek tagjai az ötkarikás torna mezőnyének, legjobb eredményük a 2000-es ezüstérem, legutóbb a tokiói játékokon a negyeddöntőben búcsúzva hetedikként zártak.

Női kézilabda, olimpiai selejtező, 1. csoport, 3. (utolsó) forduló:

Magyarország-Japán 37-28 (18-11).

Magyarország: Böde-Bíró - Győri-Lukács 6, Klujber 11, Vámos, Füzi-Tóvizi 1, Kuczora 3, Szöllősi-Schatzl 1, cserék: Papp 1, Simon 4, Márton 3, Bordás, Kácsor, Debreczeni-Klivinyi 4, Pásztor 2, Albek 1, Janurik.
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Reflektorfényben a székelyföldi foci – itt a Helyzetbe hozunk! második része

Folytatódik a Székely Sport új videósorozata, a Helyzetbe hozunk! – Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Szó esik a Sepsi OSK körüli botrányokról, a Szondy-interjú utórezgéseiről, klubvébéről, pikáns futsalpárharcról és hoki Kontinentális Kupáról.

Edzőtábor után, Szuperliga előtt: így áll az FK Csíkszereda

Lezárult az FK Csíkszereda ausztriai edzőtábora, a csapat vezetőedzője szerint hasznos felkészülési időszakon van túl az újonc szuperligás együttes. Ilyés Róbert bizakodó a Dinamo elleni történelmi szezonnyitó előtt.

Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

`
Krónika

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ez is érdekelheti

Hetedszerre is Európa királynője a Győri ETO KC

A Győri Audi ETO KC megvédte címét és hetedszer nyerte meg a női kézilabda Bajnokok Ligáját, mivel 29–27-re legyőzte a dán Odensét a budapesti négyes döntő vasárnapi fináléjában.

Ezüstéremmel tért haza Horvátországból a csíkszeredai veterán kézilabdacsapat

Kiváló eredményt ért el Csíkszereda női kézilabdacsapata a horvátországi Masters Handball World Cupon az 50+ korosztályban, ahol döntőbe jutott és ezüstérmet szerzett. A +40-es csapat a 6. helyen zárt.

A háromszéki sportlegenda, akinek a mai napig fáj az elveszített olimpiai döntő

Kétség sem fér hozzá, hogy a székely sport egyik legnagyobb alakja Kicsid Gábor kézilabdázó, aki az 1970-es években világverő román válogatott egyik alapemberének számított. A legendás sportembert mindennapjairól és emlékeiről faggattuk.

A kéziválogatottakba vonultak a székelyudvarhelyi fiatalok

Nem kevesebb mint nyolc meghívó érkezett, a Székelyudvarhelyi ISK és a VSK játékosai ezen a héten a romániai és a magyar nemzeti korosztályos együttesek összetartásán vesznek részt.

Dánia negyedszerre, Magyarország harmadszorra

Sorozatban negyedik alkalommal lett világbajnok Dánia, aki a döntőben a horvátokat múlta felül. A legjobb négybe meglepetésre a portugálok is bekerültek, akik a bronzmeccsen a franciáktól szenvedtek egygólos vereséget. A magyar csapat a 8. helyen végzett.

Nincs ki megállítsa a dán hegemóniát a férfi kézilabdában

Dánia zsinórban negyedszerre is megnyerte a férfi kézilabda-világbajnokságot, miután az idei döntőben, vasárnap este Oslóban 32–26-ra győzött Horvátország ellen.

Hatalmas lehetőséget szalasztott el a magyar válogatott

Nehezen megemészthető vereséget szenvedett kedden este a magyar férfi kézilabda-válogatott a világbajnokság negyeddöntőjében, hiába vezetett többször is négy góllal, az utolsó másodpercben szerzett találattal alulmaradt a házigazda horvátokkal szemben.

Chema és a csapat

„Csak a szövetséggel való barátsága miatt van ott.” „Nagy Laci kegyeltje.” Egy-két vélemény azok közül, amelyek a válogatott egy-egy gyengébbre sikerült mérkőzése után jelentek meg a szurkolók részéről. Nem volt ez másként a mostani vb ideje alatt sem.

A házigazdán keresztül vezet a magyar válogatott útja az elődöntőbe

A társházigazda Horvátország lesz a magyar férfi kézilabda-válogatott ellenfele a világbajnokság keddi, zágrábi negyeddöntőjében. A másik ágon egymást érték a meglepetések.

Döcögősen indult, aztán belejöttek: ott van a vb-negyeddöntőben a magyar kéziválogatott

Álmosan indította az utolsó középdöntőbeli találkozóját a magyar nemzeti együttes a férfi kézilabda-világbajnokságon. A szünet után egy fokozattal magasabbra kapcsolt, megverte Katart. Utazhatnak a negyeddöntőre.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!