Hirdetés

Végre megtudja ellenfelét a romániai futsalválogatott, a magyarokat is kaphatja

A pórselejtezőn lehet meg az Eb-szereplés a romániai futsaválogatottnak
Fotó: Haáz Vince

2025. június 30., 17:25

Egy hónapja már le kellett volna tudnia a sorsolást az UEFA-nak a teremlabdarúgó Eb-pótselejtezőket illetően. A fehéroroszok bekavartak, most megkapták a megoldást. A romániai válogatott is ellenfélre vár.

2025. június 30., 17:25

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) teremlabdarúgó szakosztálya előzetesen május 21-re ütemezte a jövő évi futsal Európa-bajnokság pótselejtezőinek sorsolását. Hiába várták a sportszeretők, egyszerűen semmi információ nem érkezett Nyonból.

Hirdetés

Ennek a hátterében az állt, hogy a kontinenstorna két házigazdája, Litvánia és Lettország jelezte, a jelenlegi geopolitikai helyzetben nem rendezhetnek olyan mérkőzéseket, ahol az egyik csapat Fehéroroszország – ők megnyerték a selejtezőcsoportjukat, így kijutottak az Eb-re.

Az UEFA egy hónapig kereste a jó megoldást erre, aztán jelezte, Szlovénia is házigazda lesz – ők a pályán kivívták a szereplési jogot – a fehéroroszok pedig itt játsszák majd a találkozóikat.

Így végre kiírhatták pótselejtezők sorsolásának időpontját.

Ez alapján 2025. július 3-án, csütörtökön 13 órától tartják, az UEFA központjában, ahol kisorsolják a négy párharcot. Ezek győztesei – oda-visszavágós rendszerben – kijutnak az Európa-bajnokságra.

A kontinenstornára már a tíz csoportgyőztes kvalifikált, ahogy a két korábbi házigazda. A négy pótselejtezőssel lesz meg a tizenhatos Eb-mezőny.

A székelyföldi játékosokra alapozó romániai futsalválogatott a második helyen zárta az 1. csoportot a 2026-os UEFA Futsal EURO selejtezőjében, Ukrajna mögött. A Kacsó Endre által irányított gárda így bejutott a pótselejtezőbe, tehát van még esélye kivívnia az Eb-szereplést. Ahogy a magyar válogatottnak is, akik a 4. csoportban a szlovénok mögött a másodikok lettek.

A pótselejtező sorsolásán akár összehúzhatják őket, lehet magyar–román párharc is. Ezeket a meccseket 2025 szeptemberében játsszák.

Teremlabdarúgó Európa-bajnokság 2026, Lettország, Litvánia és Szlovénia

A fő szakasz tíz csoportgyőztese már automatikusan kvalifikálta magát a tornára: Ukrajna (1. csoport), Fehéroroszország (2. csoport), Lengyelország (3. csoport), Szlovénia (4. csoport), Horvátország (5. csoport), Örményország (6. csoport), Portugália (7. csoport), Spanyolország (8. csoport), Csehország (9. csoport), Franciaország (10. csoport).

Az utolsó négy kiadó helyért a nyolc legjobb második helyezett küzd meg: Bosznia-Hercegovina, Grúzia, Szlovákia, Olaszország, Magyarország, Kazahsztán, Belgium és Románia – ebben a sorrendben az összesített rangsor szerint.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Fegyveres rablás áldozata lett a magyar válogatott korábbi kapusa

Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.

Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

`
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Ez is érdekelheti

A magyarokkal került egy csoportba a romániai U19-es futsalválogatott

Megismerte ellenfeleit a romániai U19-es futsalválogatott az Európa-bajnokság selejtezőjének főcsoportjában. Románia hazai pályán szerepel, a kvartettből csak az első helyezett jut ki a kontinenstornára.

Székelyföldi fiatalokra is építene a korosztályos futsalválogatott új kapitánya

Első összetartását vezeti Florin Ignat a romániai U19-es futsalválogatott élén. A marosvásárhelyi edzőtáborba 24 játékos kapott meghívót, köztük több székelyföldi fiatal is.

Tornagyőzelemmel hangolt a vb-selejtezőkre a romániai futsalválogatott

Mindhárom mérkőzését megnyerte, így tornagyőzelemmel zárta a horvátországi Futsal Week September Cupot a romániai teremlabdarúgó-válogatott. Kacsó Endre együttese veretlenül végzett az élen, a csapat egyik játékosa pedig egyéni díjakat is bezsebelt.

Továbbra is a székelyföldi csapatok játékosaira épül a futsalválogatott

A romániai teremlabdarúgó-válogatott szeptember közepén Horvátországban hangol a 2028-as világbajnokság selejtezőire. Kacsó Endre szövetségi kapitány együttese Porečben három felkészülési mérkőzést játszik.

Nagyhatalommal találkozik a romániai futsalválogatott a világbajnokság felé vezető úton

Kisorsolták a 2028-as teremlabdarúgó-világbajnokság selejtezőinek főcsoportjait. A romániai válogatott az öt évvel ezelőtti vb-győztes Portugáliát kapta egyik ellenfélként.

Magyar bajnoki aranyért küzdenek meg a székely futsalosok

Csütörtökön rajtol a magyar futsal NB I döntője, amelyben az Újpest FC és a Nyíregyháza csap össze története első bajnoki címéért. A nyírségi együttes keretében három székelyföldi játékos is szerepel.

A Székelyudvarhelyi VSK nyerte az Aranycsapat Kupát Komáromban

A Székelyudvarhelyi VSK diadalával zárult a VII. Aranycsapat Kupa, amelyet április 29-én rendeztek meg a Komáromi Napok egyik kiemelt sporteseményeként.

Góllal mutatkozott be a magyar élvonalban a székelyudvarhelyi futsalos

Hétfőn pályára lépett új csatatában, lejátszotta első találkozóját az NB I-ben Bálint Andor. A sérülés után visszatérő játékos eredményes volt az új klubja győztes összecsapásán.

Újabb székelyudvarhelyi futsalos igazolt a magyar NB I-be

Eddigi pályafutása alatt csak Székelyudvarhelyen játszott Bálint Andor. A sérüléséből felépülő sportoló úgy döntött, nem a romániai 1. Ligában, hanem a magyar élvonalban folytatja.

Két ízben is továbbjutásra állt a magyar futsalválogatott az olaszok ellen az Európa-bajnokságon

Közel volt egy újabb történelmi tetthez a magyar teremlabdarúgó-válogatott a kontinenstorna utolsó csoportmeccsén. A lengyelek legyőzése után az olaszok dolgát is alaposan megnehezítette.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!