A nagykárolyi játékvezető, aki alig egy hónapja még a Bajnokok Ligája-döntőt fújta, a 2025-ös klubvilágbajnokságon váratlanul eltűnt a reflektorfényből. A tornán mindössze egyetlen mérkőzést vezetett – a PSG 4–0-ra verte az Atlético Madridot –, ám azóta a FIFA már csak tartalékbíróként számít rá.
Az említett megmérettetésen kiosztott 9 sárga és 1 piros lapja közül csak kettő ment a párizsiaknak, ami heves tiltakozást váltott ki Diego Simeonéból és játékosaiból. A meccs végén Koke, Oblak és Simeone is a pályára vonult, hogy hangosan kérjék számon Kovácsot.
A spanyol sajtó sem kímélte a 40 éves bírót: a Marca csupán egy vonallal értékelte teljesítményét („nagyon gyenge”), míg az AS részrehajlónak és zavarosnak nevezte a bíráskodását.
Ez volt az egyetlen mérkőzés, amelyen Kovács dirigálhatott. A Juventus–Manchester City (2–5) összecsapáson már csak negyedik játékvezetőként kapott szerepet, azóta pedig teljesen mellőzi a FIFA – a nyolcaddöntőkre még tartalékként sem nevezték.
Miközben több játékvezető két mérkőzésen is megbízást kapott az eddigi 56 lejátszott találkozó alatt, Kovács István azok közé került, akik egyetlen meccsel zárják a tornát. Rajta kívül csak Espen Eskas (Norvégia), Juan Gabriel Benítez (Paraguay) és Issa Sy (Szenegál) tartozik ebbe a csoportba.
Bár néhány hang szerint Pierluigi Collina, a FIFA játékvezetői bizottságának elnöke „későbbre tartogatta” a romániai bírót, a tények mást mutatnak: a kieséses szakaszban sincs már számításban.
A nyolcaddöntőben például az Inter–Fluminense mérkőzést Ivan Barton vezeti, míg a Real Madrid–Juventus és a Manchester City–Al-Hilal találkozókra Szymon Marciniak, illetve Jesús Valenzuela kaptak megbízást.
A klubvilágbajnokság elitmezőnyéből tehát Kovács István ezúttal kimaradt, de kérdés, hogy a vitatott teljesítmény csak egy megtorpanás, vagy tartós törés lesz karrierjében.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!