HIRDETÉS

Nagyszerű meccsen nagyon fontos gyergyói győzelem Brassóban

Nagyon fontos meccsen győzött a GYHK
Fotó: Brassói Corona

Megtalálta igazi önmagát az Erste Liga címvédője. A Gyergyói Hoki Klub Brassóban nyert egy egyszerre az Erste Ligában, a romániai bajnokságban és a Románia Kupában is jegyzett mérkőzésen vasárnap este.

Olyan volt az első harmad (és aztán az egész meccs) amire egy ínyenc hokikedvelő elismerően csettint. Hatalmas iram, nagy helyzetek mindkét kapunál, és remek védések a kapusok részéről. Épp csak a gól hiányzott. A második játékrész ugyanilyen volt, valamivel több brassói lehetőséggel.

Egy ilyenből Blackwater szerezte meg a vezetést egy lecsorgó korongot a kapuba vágva. Aztán a harmad utolsó percében Valchar adta el a korongot a saját ketrece mellett, Sylvestre köszönte szépen és két csel után nagyszerű góllal egyenlített.

•  Fotó: Brassói Corona Galéria

Fotó: Brassói Corona

Nem telt el egy perc a záró játékrészből, amikor megint ajándékot kapott a GYHK.

Az egyik brassói bekk tálalt Bodó elé és máris 1–2 állt az eredményjelzőn. Maradt a hatalmas iram, kemény küzdelem zajlott, láthatóan mindkét csapat beleadta minden energiáját.

A vendégek lőttek még egyet – kívülről legalábbis úgy tűnt, bent járt a korong a brassói kapuban – de a játék ment tovább.

•  Fotó: Brassói Corona Galéria

Fotó: Brassói Corona

Végül leperegtek az utolsó másodpercek is és a Gyergyói Hoki Klub szurkolói ünnepelhettek. Rég játszott ilyen jól a csapatuk, nagyon fontos meccset nyertek a piros-fehérek.

A Románia Kupa csoportköre ezzel le is zárult az Erste Liga csapatai számára. Az elődöntőbe a GYHK és a Corona jut. A Sportklub kiesett.

Jégkorong Erste Liga, romániai bajnokság, Románia Kupa
Brassói Corona–Gyergyói Hoki Klub 1–2 (0–0, 1–1 ,0–1).
Gólszerzők: Judd Blackwater (34. perc) illetve Sébastien Sylvestre (40.), Bodó (41.).

Jégkorong Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz, Tizedik hét

Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
FTC-Telekom FTC
18
12
2
1
3
82-46
41
2
Budapest JAHC BJAHC
20
9
3
4
4
78-60
37
3
Újpesti TE UTE
20
10
2
1
7
64-56
35
4
Gyergyói Hoki Klub GYHK
21
9
3
1
8
74-66
34
5
DVTK Jegesmedvék DVTK
20
8
3
3
6
64-60
33
6
Brassói Corona Brassó
20
10
1
0
9
64-64
32
7
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
21
7
1
5
8
79-88
25
8
Debreceni EAC DEAC
21
5
3
2
11
56-76
23
9
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
20
4
4
2
10
44-68
22
10
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
23
6
0
3
14
61-82
21
Csíkszeredai Sportklub:
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Pászka Lórándra nem számít a Fradi, Csíkszeredába tart a székely balhátvéd?

Nem tartott a Fradival az ausztriai edzőtáborba Pászka Lóránd, a napokban kiderül, hol folytatja pályafutását a székely labdarúgó. A 29 éves balhátvéd legkitartóbb kérője az első élvonalbeli idényére készülő FK Csíkszereda.

Reflektorfényben a székelyföldi foci – itt a Helyzetbe hozunk! második része

Folytatódik a Székely Sport új videósorozata, a Helyzetbe hozunk! – Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Szó esik a Sepsi OSK körüli botrányokról, a Szondy-interjú utórezgéseiről, klubvébéről, pikáns futsalpárharcról és hoki Kontinentális Kupáról.

Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

`
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ez is érdekelheti

Tovább erősíti támadósorát a Csíkszeredai Sportklub

Újabb csatárával hosszabbított szerződést a kék-fehérek együttese – Bíró Gergő a következő szezonban is a Csíkszeredai Sportklub keretét erősíti. A megállapodásról hétfő délelőtt, közösségi oldalán számolt be a klub.

Nyolc évet lehúzott a Sportklubnál, a Bukaresti Steauához igazolt

Újabb székely hokissal erősít a Steaua: a Sportklubtól távozó Eduard Căsăneanu is csatlakozik a bukaresti csapathoz. A fővárosiak keretét fiatal székely tehetségek és rutinos cseh támadók alkotják a 2025–2026-os szezonra.

Fiatal székely csatár tért haza a Csíkszeredai Sportklubhoz

Alakul a Csíkszeredai Sportklub jégkorong együttesének kerete a 2025–2026-os szezonra. A kék-fehérek csütörtökön délelőtt bejelentették, hogy szerződést kötöttek egy helyi születésű játékossal.

Hosszabbított a GYHK brutális lövőerejű légiósa

A Gyergyói Hoki Klub újabb játékosával hosszabbított szerződést: a finn Janne Väyrynen a következő szezonban is a piros-fehérek jégkorongozója lesz.

Izzadság nélkül nincs eredmény: új idényre épülnek az izmok a Gyergyói Hoki Klubnál

A nyári hónapok sokak számára a pihenésről szólnak, de nem a Gyergyói Hoki Klub játékosainak. A csapat már május közepén megkezdte az új idényre való felkészülést. Úgy dolgoznak, hogy a mérkőzések hajrájában lépéselőnyben legyenek.

Újabb támadójával hosszabbított a Csíkszeredai Sportklub

Szerződést hosszabbított Silló Arnolddal – jelentette be kedden délelőtt közösségi oldalán Csíkszeredai Sportklub. A kék-fehérek támadója második szezonját kezdi a csapat kötelékében.

Visszatér a Sapientia U23, bővül a romániai jégkorongbajnokság

Gyergyóremetén ülésezett a román jégkorongszövetség vezetősége: döntöttek a következő idény főbb irányairól, új technikai igazgatót neveztek ki, és megerősítették, hogy a Sapientia U23 visszatér a felnőttbajnokságba.

Fiatal székely játékos csatlakozik a Gyergyói Hoki Klubhoz

Ravasz Csanád piros-fehér mezben folytatja pályafutását. A 20 éves, de már komoly tapasztalattal rendelkező csatár az elmúlt években a Budapest Jégkorong Akadémia HC színeiben játszott.

Orosz kapust igazolt a Csíkszeredai Sportklub

Új játékos érkezik a kék-fehérek kapujába: Nyikita Melnicsuk a klub első nyári igazolása, amelyet hivatalos közösségi oldalukon jelentettek be.

Folytatódik a csíki kulcsemberek távozása – Részegh Tamás a Coronánál folytatja

Elhagyta a Csíkszeredai Sportklubot és a Brassói Coronánál folytatja Részegh Tamás – jelentette be közösségi oldalán a Cenk alatti együttes. A válogatott támadó elmondása szerint szükségét érezte a környezetváltásnak.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!