Felpörögtek az átigazolási hírek a romániai jégkorongban: a Bukaresti Steaua együttese hivatalosan is bejelentette Eduard Căsăneanu érkezését. A gyorsaságáról, technikai tudásáról és játékintelligenciájáról ismert, magyarul kiválóan beszélő játékos a Csíkszeredai Sportklubtól teszi át székhelyét a katonacsapathoz.
A 25 éves, csíkszeredai születésű játékos teljes pályafutását szülővárosában töltötte: előbb az ISK, majd a felnőtt mezőnyben a Sportklub színeiben játszott. Egy évtized alatt román bajnoki címet és Erste Liga-aranyérmet is nyert.
Nevéhez fűződik egy különleges nemzetközi siker is: 2016-ban, mindössze 16 évesen aranyérmet szerzett Lillehammerben, a Téli Ifjúsági Olimpia ügyességi versenyén. Ő lett az első romániai jégkorongozó, aki olimpiai aranyérmet nyert – még ha nem is csapatszámban.
Căsăneanu éveken át stabil tagja volt a korosztályos válogatottaknak, majd rendszeresen szerepelt a felnőtt válogatottban is, amellyel több ízben ott volt a divízió 1-es világbajnokságokon.
Folytatja tehát a bukaresti katonacsapat jégkorong-együttese a keret megerősítését. Korábban arról írtunk, hogy fiatal, székelyföldi származású tehetséggel bővült a Bukaresti Steaua jégkorongcsapatának kerete: a 21 éves, csíki származású Antal Dániel kapus, illetve a gyergyói nevelésű, 28 éves Benedek Roland szerződött a fővárosi gárdához.
Szintén a Steaua hokicsapatához kapcsolódó hír, hogy a katonacsapat három meghatározó cseh csatár szerződtetését is bejelentette a 2025–2026-os szezonra: Radim Valchář, a román válogatott rutinos támadója; Patrik Machala, aki a CSM Galați együttesében tűnt ki lendületes, technikás játékával; illetve a 27 éves Filip Dvořák, aki korábban a HC Kometa Brno és a Les Aigles de Nice csapatait erősítette.
Eduard Căsăneanu közösségi oldalán magyarul és románul is üzent a Sportklub szurkolóinak. „Nyolc csodás év után eljött a búcsú ideje a Sport Club Csíkszeredától. Hálás vagyok, hogy ennyi szép élményt élhettem át itt, és hogy egy olyan közösség tagja lehettem, amely a második családommá vált.
Köszönöm a csapattársaknak, edzőknek, a klub vezetőinek és a szurkolóknak a támogatást és a sok felejthetetlen pillanatot. A szívemben viszem tovább mindazt, amit itt kaptam, és bízom benne, hogy útjaink még keresztezik egymást a jövőben”.
A Brassói Corona hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a 30 éves kanadai csatárt, Colby McAuley-t, aki komoly tapasztalattal érkezik a jégkorong Erste Liga egyik legnagyobb esélyesének számító együtteséhez.
A román labdarúgás egyik legemlékezetesebb sikere után alig két hónappal Székelyudvarhely újabb futballcsodát élhetett meg. A friss BEK-győztes Bukaresti Steaua 1986 nyarán barátságos mérkőzésen lépett pályára a C osztályos Haladás ellen.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!