Hirdetés

Megkínlódott az andorrai bajnokkal az FCSB

Alaposan megnehezítette házigazdája dolgát az andorrai együttes
Fotó: Facebook/InterEscaldes

Habár győzelemmel kezdte menetelését a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében az FCSB, a szerdán este az andorrai ellenfél felett aratott sikerre nem lehetnek büszkék Bukarestben.

A Szuperkupa-döntőhöz képest alaposan megforgatott kezdővel futott ki az FCSB az andorrai bajnok elleni meccsre. Az első félidőben meglepően jól tartotta magát a mezőnyben az Inter Escaldes, igaz, egyáltalán nem volt veszélyes az FCSB kapujára. A házigazda a játékrész végén tudta megroppantani ellenfele védelmét, Miculescu akcióból, majd Olaru büntetőből talált be, a szünetben 2–0 állt az eredményjelzőn.

A második félidő elején a szünetben beállt Ștefănescu szép találatával már hárommal ment az FCSB, úgy tűnt, hogy ezzel eldőlt a meccs és talán a párharc is.

Hirdetés

Túl korán hátradőltek a hazaiak, hiszen nem sokkal később büntetőt lőhettek a vendégek – ezt még védte Târnovanu, ám nem sokkal később Ngezana újabb hibáját követően már betaláltak az andorraiak.

Nem tudott ismét felpörögni az FCSB, a 80. percben pedig pár pillanatig úgy tűnt, hogy egyre olvad előnye, ám az Escaldes újabb találatát les miatt érvénytelenítette a videóbíró. A hajrára is maradt izgulnivaló, a vendégek lövését Târnovanu nyújtózva védte, Ștefănescu pedig nem talált kaput.

Habár az eredmény nem azt mutatja, az FCSB alaposan megkínlódott az andorrai ellenfelével, de a végeredmény számít, kétgólos előnyből várja a jövő keddi visszavágót.

Labdarúgó Bajnokok Ligája, selejtező, első forduló
FCSB–Inter Escaldes 3–1 (2–0),
gólszerzők Miculescu (37.), Olaru (45+3., büntetőből), Ștefănescu (53.), illetve Hermann (65.).

szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Egy évet töltött a 2. Ligában, visszatért az élvonalba a Sepsi OSK (videóval)

Egy pontra volt szüksége a Sepsi OSK-nak, hogy elérje célkitűzését a másodosztályban. A Chindia Târgoviște ellen megszerezte az előnyt, de a végjátékban akadt izgulnivaló.

Másodszor sem járt sikerrel, megvonták az élvonalbeli klub licencét

Jelen állás szerint nem indulhat a Szuperliga következő idényében az Unirea Slobozia, miután a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fellebbviteli bizottsága elutasította a kérését. A klub a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult.

Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

`
Krónika

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel

Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.

Krónika

Kelemen megvédte az RMDSZ Fidesszel kapcsolatos álláspontját, Markó „hatalmas mulasztásról” beszélt

Erős érzelmeket váltott ki az erdélyi magyarok körében a magyarországi választás eredménye, sokan csalódottak, mások örülnek. Nekünk mindannyiukat meg kell értenünk, mert nincs két erdélyi magyar társadalom – hangoztatta Kelemen Hunor.

Főtér

Trianonban vált magyar állammá a román állam

A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.

Ez is érdekelheti

Hagi debütálása után minden válogatott meccs egyetlen tévécsatornára kerül

Változik a román labdarúgó-válogatott mérkőzéseinek tévés közvetítése: Gheorghe Hagi első két felkészülési meccsét még két különböző csatorna adja, az őszi Nemzetek Ligája-találkozók azonban már kizárólag csak egy adón lesznek láthatók.

Öt újonc Rossi keretében

Marco Rossi kedden Telkiben kihirdette a magyar labdarúgó-válogatott 29 fős keretét a júniusi felkészülési mérkőzésekre. Öt játékos először kapott meghívót.

A Ferencváros hosszabbításban húzta be a Magyar Kupát

A Ferencvárosi TC hosszabbítás után 1–0-ra győzte le a Zalaegerszegi TE FC együttesét a MOL Magyar Kupa szombati döntőjében. A Puskás Arénában rendezett finálét Toon Raemaekers 111. percben szerzett gólja döntötte el.

Behívták a magyar korosztályos válogatottba az FK Csíkszereda akadémistáját

Újabb rangos elismerés érte a Székelyföld Labdarúgó Akadémia egyik tehetségét: az FK Csíkszereda 2008-as születésű játékosa, Brugger Dániel meghívót kapott a magyar U18-as válogatott májusi összetartására.

Nagy esély előtt az FK Csíkszereda: nemzetközi kupaszereplésért harcolhatnak

Románia előrelépett az UEFA rangsorában, így már két csapat indulhat a női európai labdarúgókupákban. Ez hatalmas esély az FK Csíkszereda számára, amely jelenleg a második helyen áll a Szuperliga felsőházi rájátszásában.

A célok egyértelműek – Hagi sikerre vezetné a román válogatottat

Hivatalosan is bemutatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként Gheorghe Hagit. Az egykori aranygeneráció meghatározó alakja hosszú időre tervez, és merész célkitűzéseket fogalmazott meg.

Gólt lőtt az FK támadója, Románia és Magyarország is győzelemmel folytatta a vb-selejtezőt

Az FK Csíkszereda két játékosa is kezdő volt a romániai női labdarúgó-válogatottban, amely magabiztosan verte Ciprust, míg a magyarok hét gólt szerezve múlták felül Észak-Macedóniát a vb-selejtezőkön.

Már csak formalitás: Hagi visszatér a román fociválogatott élére

Gyakorlatilag eldőlt a román labdarúgó-válogatott jövője. A végrehajtó bizottság felhatalmazta Răzvan Burleanut, hogy tárgyaljon Gheorghe Hagival a szövetségi kapitányi posztról, de a háttérben már megszületett a megállapodás.

Idegenben és otthon is játszik a román válogatott a világbajnokság előtt

Hivatalossá vált a román labdarúgó-válogatott júniusi felkészülési programja: a trikolórok idegenben Georgia, hazai pályán pedig Wales ellen lépnek pályára.

Hamarosan dönt a szakszövetség, közel Hagi kinevezése

Elhalasztották a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) végrehajtó bizottságának ülését, amelyen az új szövetségi kapitány személyéről döntenek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!