A klubhonlap tájékoztatása szerint a Ferencvárosi TC jelenleg 30 labdarúgóval az ausztriai Lienzben tartózkodik, a magyar bajnokcsapat a július 15-ig tartó edzőtáborozás alatt a tervek szerint két edzőmérkőzést játszik. Július 9-én, szerdán 17 órától a cseh FC Trinity Zlínnel mérkőznek meg, majd július 15-én, kedden 11.30-tól a német másodosztályban szereplő Karlsruher SC lesz az ellenfelük a lienzi Dolomitenstadionban.
A Ferencváros több, korábban meghatározó játékosa sem tartott a csapattal Ausztriába, többek közt a háromszéki Pászka Lóránd sem, aki az előző szezont Kecskeméten fejezte be, ahol helyzetét nehezítette, hogy kétszer kellett megműteni perforált vakbele miatt.
Kölcsönszerződése lejártával visszatért a Népligetbe, ám a több játéklehetőség reményében valószínűsíthetően új kihívás után néz. A polyáni illetőségű balhátvédet több csapattal, így az FK Csíkszeredával is hírbe hozták, de másik lehetőségként felmerült az MTK és a Zalaegerszeg neve is.
A 29 éves futballista 2022-ben a Soroksártól igazolt az álmai csapatának tartott magyar rekordbajnokhoz, amellyel négy bajnoki címet nyert.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Megjelent a labdarúgó Szuperliga és a 2. Liga rájátszásának eheti programja. A román válogatott vébéselejtezője miatti szünet előtt az FK Csíkszereda szombaton, a Sepsi OSK hétfő helyett vasárnap játszik majd.
Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!