A hírt a 2. ligás együttes közösségi oldalán jelentette be. A 190 centi magas kapus az elmúlt öt idényt a Nyíregyháza Spartacus FC együttesénél töltötte, 101 meccsen védte a Szpari kapuját, 31 alkalommal pedig nem kapott gólt. Az NB2-ben 88, az NB1-ben öt, a Magyar Kupában pedig nyolc meccsen állt a kapuban.
A 30 éves kapus három évre szóló szerződést írt alá a klubbal. A Sepsinél tagja volt az élvonalba feljutott keretnek, a háromszékieknél 40 meccsen védett, a másodosztályban három, a Szuperligában harmincnégy találkozón állt a kapuban.
Pályafutását a Zágoni FC-ben kezdte, majd a Marosvásárhelyi ASA és a Rm. Vâlcea játékosa volt. A Sepsihez 2016-ban igazolt.
Fejér Béla az OSK nyolcadik nyári igazolása, korábban Robert Silaghi, Joonas Tamm, Dani Iglesias, Daniel Vîrtej, Alin Dobrosavlevici és Alin Techereș érkezett, valamint a kölcsönszerződését követően visszatért Denis Rența.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!