A 30 éves, csíkszeredai születésű csatár 2009 és 2013 között hazai környezetben sajátította el a jégkorongozás alapjait, majd 2013-ban Magyarországra igazolt, ahol a MAC, a DEAC, valamint a Dunaújvárosi Acélbikák színeiben folytatta pályafutását. 2020-ban a Gyergyói Hoki Klub játékosa lett, ahonnan a tavalyi szezonra tért vissza nevelőegyesületéhez.
A klub közösségi oldalán úgy fogalmaztak: „Kitűnő játékával és kiemelkedő küzdőszellemével kivívta magának mindannyiunk elismerését! Csak így tovább, Arni!” – írták.
A következő idényre készülő Sportklub keretének eddig bejelentett biztos tagjai:
– kapusok: Ambrus Levente és Nyikita Melnicsuk;
– hátvédek: Both Péter, Kovács Előd, Láday Tamás és Salló Alpár, Ferencz-Csibi Róbert, Kristó Csongor;
– támadók: Becze Tihamér, Fodor Csanád, Kedves Tamás, Márton Botond, Péter Balázs, Rokaly Norbert, Antonín Honejsek és Silló Arnold.
Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!