Székelyföldön tartotta június 26-án soros ülését a Román Jégkorong-szövetség (FRHG) vezetőtestülete, a Szövetségi Büró. A gyergyóremetei tanácskozás több fontos döntést hozott, amelyek meghatározzák a 2025–2026-os szezon adminisztratív és sportszakmai kereteit.
Elfogadták a Játékvezetői Kollégium, valamint a Fegyelmi Bizottság 2024–2025-ös idényre vonatkozó szakmai beszámolóit, továbbá döntöttek a 2025-ös Divízió 1/A világbajnokság szervezésében részt vevő személyek jutalmazásáról is. A világversenynek Sepsiszentgyörgy volt a házigazdája.
Az ülésen döntés született egy rendkívüli közgyűlés összehívásáról is, amelyet július 17-én 12 órától Csíkszeredában, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem helyi campusán tartanak. Ekkor döntenek többek között a következő szezon pontos menetrendjéről és a bajnokság szerkezetéről.
Jogilag is fontos döntések születtek: a szövetség jóváhagyta a jogerős ügyekben kiszabott pénzbírságok és perköltségek visszatérítését, valamint Antal Elődöt nevezték ki a Román Jégkorong Szövetség új technikai igazgatójává.
Nagy Attila, a szövetség elnöke az ülés után megerősítette, a Sapientia U23 csapata biztos induló lesz, a következő idényben csatlakozik a felnőtt mezőnyhöz. Ezzel nyolcra nőhet a résztvevők száma, az alábbi együttesekkel: Gyergyói Hoki Klub, Brassói Corona, Bukaresti Steaua, Csíkszeredai Sportklub, Háromszéki Ágyúsok, Galaci CSM, Bukaresti Sportul Studențesc és Sapientia U23. Szóbeli szinten jelezte indulási szándékát egy új bukaresti klub is, ám erről hivatalos visszaigazolás még nem érkezett.
A felnőtt férfi bajnokságban a következő idény rajtját szeptember első hétvégéjére tervezik, a pontos versenynaptár azonban csak a július 17-i közgyűlésen nyeri el végső formáját. A 2025–2026-os szezon nyitányáról már korábban volt egy döntés, szeptember 3-án Gyergyói Hoki Klub – Brassói Corona Szuperkupa-összecsapással indul.
A felnőttbajnokságba visszatérő Sapientia U23 csapata új szakmai vezetéssel vág neki az idénynek. Két év kihagyás után újra Jens Brändström irányítja a csapatot, aki korábban három évig dolgozott a karcfalvi műjégpályánál. A svéd szakember legutóbb a HockeyEttanban szereplő Mjölby Hockey vezetőedzője volt, és sikeres szezont zárt Svédországban. „ Most már három év Sapientia-tapasztalattal a hátam mögött jobban tudom, mire van szükség a játékosok fejlődéséhez” – nyilatkozta Brändström a klub honlapján. Hozzátette: célja, hogy minden játékosa szintet lépjen, és a csapat a lehető legjobb eredményeket érje el.
A Sapientia U23 május második felében kezdte meg a felkészülést Csíkkarcfalván, ahol az első eligazításon Brändström mellett jelen volt Tódor Krisztián másodedző és Bács Lóránd kapusedző is. A munka egyelőre az ismerkedésről és a játékelvek lefektetéséről szól, de a háttér és az elhivatottság adott a szintlépéshez.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!