A labdarúgás szabályalkotó testülete (IFAB) jóváhagyta a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) részéről érkezett kérést, miszerint a csapatok a mérkőzéseken az eddigi három helyett öt játékost tudjanak cserélni.
A Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) a hivatalos honlapján hozta nyilvánosságra a koronavírus-járvány miatt átalakított 2020-as új versenynaptárát, amelyben módosítatlan időpontban, augusztus 4–8. között szerepel Székelyföld Kerékpáros Körversenye.
Május 15-étől Romániában újrakezdhetik a felkészülést az egyéni sportokat űzők és a csapatok, de egyelőre csak szigorú szabályok betartása mellett. A csapatsportok képviselői elzártan, elszigetelt edzőtáborok keretében kezdhetik el a felkészülést.
Két budapesti klub, a MAC és a Hokiklub Budapest összefogott, közös csapattal neveztek be a jégkorong Erste Ligába. A MAC a következő idényben nem vesz részt a szlovák Extraliga küzdelmeiben.
Tovább tart a bizonytalanság a hazai élvonalbeli teremlabdarúgó-idény befejezése körül, minden az országban kihirdetett szükségállapot végétől és a jelenleg érvényben lévő korlátozások enyhítésétől függ.
Gyászol a székelyföldi sportélet, 68 éves korában, súlyos betegség után elhunyt Pál László cselgáncsedző, aki sportolóként, majd edzőként, pedagógusként is beírta nevét a csíki dzsúdósport aranykönyvébe.
Hétfőn Klaus Johannis államfő bejelentette, hogy ebben a tanévben már nem nyílnak újra az oktatási intézmények Romániában, a tanév pedig hivatalosan június 12-én zárul. Ez pedig nagyban befolyásolja az Iskolás Sportklubok működését is. Bartus Attilát, a Székelyudvarhelyi ISK igazgatóját kérdeztük.
Székelyföldnek több mind felét behálózza a csíki központú cselgáncsmozgalom, amelyben több száz gyerek végzett szinte naponta edzést. A koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott intézkedések miatt a gyerekek másfél hónapja nem léptek tatamira.
A Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) nyilvánosságra hozta a síugrók módosított versenynaptárát, amelyben akárcsak az elmúlt idényben, újra világkupa-versenyek helyszíne lesz Barcarozsnyó.
Budapestről Lausanne-ba helyezi át székhelyét a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF), amelyet nemrég Aján Tamás vezetett, aki aztán lemondott tisztségéről.
Minden sportolón elvégzik a koronavírustesztet, mielőtt újraindulnak a közös edzések, illetve a különböző sportesemények Romániában. A tesztek költségeit a klubvezetők és a versenyek szervezői kell majd biztosítsák. Ma még azonban ez nem megvalósítható.
Richard Pound, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) rangidős tagja úgy véli, csak 2021-ben lehet megrendezni a tokiói játékokat és paralimpiát. Kijelentésével az elmúlt hetekben megjelent néhány pesszimista nyilatkozatra reagált.
Online kapják az edzésprogramokat, és mindenki otthon edz, hogy erőnlétét megőrizze. Ilyen a karantén időszakban a Gyergyószentmiklósi ISK sportolóinak az élete. Az edzők remélik, május közepe után a közös edzések is elindulhatnak. De ebben senki sem biztos.
Az augusztus 4–8. közötti időszakra tervezték az idei Székely Kerékpáros Körversenyt, amelynek megrendezése egyelőre nincs veszélyben a koronavírus-járvány miatt.
Az iskolai tanítás megszakításával a közös edzések is leálltak a Marosvásárhelyi ISK-nál, ám nem állt le az élet, a szakosztályok sportolói egyéni edzésterv alapján otthon folytatják a felkészülést.
Már több mint egy hónapja leálltak a közös edzések Székelyföld egyik legjobban teljesítő, utánpótlás-nevelésre szakosodott sportklubjánál, a Csíkszeredai ISK-nál. A sportiskola mind a hét szakosztálya távedzésekre rendezkedett be.