Hirdetés

Digitális hangulat lesz az üres olimpiai versenyhelyszíneken

Fotó: MTI/Kovács Tamás

MTI
2021. július 21., 16:30

Digitális eszközök segítségével próbálnak hangulatot teremteni az üres versenyhelyszíneken a megnyitóval pénteken kezdődő tokiói olimpia szervezői.

MTI
2021. július 21., 16:30

A koronavírus-járvány miatt a küzdelmeket gyakorlatilag nézők nélkül rendezik meg, de ahogy Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke fogalmazott: nem akarják, hogy a sportolók egyedül érezzék magukat a stadionokban vagy a csarnokokban.

Szeretnénk megmutatni nekik, hogy az emberek velük vannak és támogatják őket”

– fogalmazott a német sportdiplomata.

Hirdetés

A NOB azt reméli, hogy a tokiói játékok minden idők legnézettebb olimpiája lesz világszerte.

A hangulat fokozásának technikai kellékei között lesz egy audiorendszer, amely a korábbi olimpiák alapzaját, a lelkesedést, illetve a tapsot játssza majd be, így a versenyzők úgy érezhetik, hogy mégis ülnek nézők a lelátón.

Emellett otthonról, egy digitális platformon keresztül minden szurkoló küldhet virtuális tapsot is a résztvevőknek, és a helyszíneken, valamint a televíziós közvetítésben látható lesz, hogy melyik országból hányan drukkolnak.

Mindenkit arra biztatnak, hogy készítsen magáról egy öt másodperces szelfivideót, küldje be, és ezt is megjelenítik majd a kivetítőkön. Néhány versenyhelyszínen pedig a sportolóknak lehetőségük lesz arra, hogy a versenyük után közvetlenül élő kapcsolatba léphessenek az otthon szurkoló családjukkal és barátaikkal.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti
Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!