HIRDETÉS

Verstappen nyerte a történelmi sprintfutamot

A világbajnokság éllovasa nyerte az első sprintfutamot
Fotó: Facebook/Max Verstappen

MTI
2021. július 17., 22:10

Max Verstappen nyerte a Forma–1 történetének első sprintfutamát, így ő rajtolhat az élről vasárnap a Brit Nagydíjon.

MTI
2021. július 17., 22:10

A Red Bull holland pilótája, aki vezeti a világbajnoki pontversenyt, a rajtnál előzte meg a hétszeres bajnok és címvédő Lewis Hamiltont a 17 körös viadalon, és onnantól kezdve már nem is engedte ki kezéből a győzelmet.

A 23 éves Verstappen – aki pályafutása során a nyolcadik alkalommal indulhat az élről – a Silverstone-ban sorra kerülő vasárnapi verseny előtt még növelte is előnyét a vb-pontversenyben, ugyanis ezért a sikeréért 3 ponttal gazdagodott, míg a második Hamilton 2, a harmadik Valtteri Bottas 1 pontot kapott.

HIRDETÉS

A 100 kilométeres viadal legnagyobb „nyertese” a 39 éves Fernando Alonso volt: a McLaren kétszeres világbajnok spanyol pilótája a pénteki időmérőhöz képest négy helyet lépett előre. Vele ellentétben búslakodhat a vb-pontversenyben harmadik Sergio Pérez, aki kicsúszott és végül csak a boxból vághat neki a vasárnapi viadalnak.

A sprintfutam végeredménye, a verseny rajtsorrendje:
1. sor: Max Verstappen (holland, Red Bull), Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
2. sor: Valtteri Bottas (finn, Mercedes), Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
3. sor: Lando Norris (brit, McLaren), Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren)
4. sort: Fernando Alonso (spanyol, Alpine), Sebastian Vettel (német, Aston Martin)
5. sor: George Russell (brit, Williams), Esteban Ocon (francia, Alpine)
6. sor: Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari), Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)
7. sor: Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo), Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
8. sor: Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo), Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)
9. sor: Nicholas Latifi (kanadai, Williams), Mick Schumacher (német, Haas)
10. sor: Nyikita Mazepin (orosz, Haas)

A boxból indul: Sergio Pérez (mexikói, Red Bull).

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Pászka Lórándra nem számít a Fradi, Csíkszeredába tart a székely balhátvéd?

Nem tartott a Fradival az ausztriai edzőtáborba Pászka Lóránd, a napokban kiderül, hol folytatja pályafutását a székely labdarúgó. A 29 éves balhátvéd legkitartóbb kérője az első élvonalbeli idényére készülő FK Csíkszereda.

Reflektorfényben a székelyföldi foci – itt a Helyzetbe hozunk! második része

Folytatódik a Székely Sport új videósorozata, a Helyzetbe hozunk! – Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Szó esik a Sepsi OSK körüli botrányokról, a Szondy-interjú utórezgéseiről, klubvébéről, pikáns futsalpárharcról és hoki Kontinentális Kupáról.

Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

`
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ez is érdekelheti

A székelyudvarhelyi tehetség is ott lesz az asztalitenisz Európa-bajnokságon

Idén Ostravában rendezik az U19-es és U15-ös korosztályú asztaliteniszezők Európa-bajnokságát. A csehországi utánpótlásversenyen ott lesz a Székelyudvarhelyi ISK két játékosa, Toró Dávid és Simó Éliás Máté, és edzője, György István is.

Új szintre emelte a székelyföldi bowlingot Balázs Bécsi Máté

Balázs Bécsi Máté csíkszeredai bowlingozó lezárult szezonja által vált igazán láthatóvá, milyen szintre jutott a székelyföldi bowling: felnőtt Európa-bajnokságon érmet nyert, egyéniben is kiemelkedett és mentálisan nagyot lépett előre.

PSG–Real Madrid csúcsrangadó – szerdán a tévében

A negyeddöntőkkel folytatódik a wimbledoni tenisztorna, a Touron az ötödik szakaszt rendezik, este pedig a labdarúgásé lesz a főszerep, folytatódik a női Eb, összecsap a román és az andorrai bajnok, majd jön a Real Madrid–PSG elődöntő a klubvébén.

Reflektorfényben a székelyföldi foci – itt a Helyzetbe hozunk! második része

Folytatódik a Székely Sport új videósorozata, a Helyzetbe hozunk! – Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Szó esik a Sepsi OSK körüli botrányokról, a Szondy-interjú utórezgéseiről, klubvébéről, pikáns futsalpárharcról és hoki Kontinentális Kupáról.

Molnár Ede visszatért és újra mindenkit maga mögé utasított

Nem kegyelmezett a mezőnynek Medgyesen a sepsiszentgyörgyi Molnár Ede: a háromszéki sportoló a Cross Country Eliminator (XCE) országos bajnokságon ismét aranyérmes lett, ezzel már kilencedszer állhatott fel a dobogó legfelső fokára ebben a szakágban.

Megismerjük az első döntőst a klubvébén – kedden a tévében

Kedden késő este rendezik a labdarúgó klubvilágbajnokság első elődöntőjét a Chelsea és a Fluminense között. Addig a wimbledoni teniszmeccsekkel, a Tour de France újabb szakaszával és a női foci-Eb találkozóival hangolódhatunk.

Gőzerővel készülnek az ifjúsági olimpiai fesztiválra a székelyföldi fiatalok

Székelyföldi fiatalok is helyet kaptak a 2027-ben, Romániában megrendezendő Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF) készülő korosztályos biatlonválogatottban. Céljuk, hogy másfél év múlva az élmezőnyben végezzenek.

Székelyföldi érmesek Nyugat-Európa egyik legerősebb cselgáncs versenyén

Három dobogós helyezést szereztek a csíki cselgáncsozók a hétvégén Sindelfingenben megrendezett utánpótlásversenyen. A székelyföldi dzsúdósok két korosztályban is a dobogó legfelső fokára állhattak, bár egyik legesélyesebb társuk nem léphetett tatamira.

Wimbledon, Tour de France és női Eb-rangadók – a hétfői sportműsor

A hét első napján folytatódik a wimbledoni tenisztorna és a Tour de France, este pedig női Eb-meccseken szurkolhatunk: Spanyolország Belgium ellen, Portugália pedig Olaszországgal csap össze a csoportkörben.

Székely lány nyerte az idei lovasíjász világbajnokságot

Két világbajnoki címet szerzett a csíkszeredai Csiszér Ivett a lovasíjászok magyarországi vb-jén: a nyílt és női kategóriát is megnyerte a világ legjobbjait megelőzve, ezzel Székelyföldnek újabb sporttörténelmi sikert hozott.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!