A legutóbbi, Bukaresti Dinamo elleni hazai meccset követően több mint egy hét állt a szakmai stáb rendelkezésére előkészíteni a Petrolul elleni összecsapást. A játékosok néhány nap pihenőt kaptak, majd kemény munkával folytatták a felkészülést. Szabó István vezetőedző szerint a rövid feltöltődésre fizikailag és mentálisan is szüksége volt a csapatnak.
„Nagyon örültünk annak, hogy néhány nap pihenőt tudtunk adni a játékosoknak, így talán mindenki átgondolhatta egy kicsit az utóbbi hetek történéseit.
Utána nagyon keményen dolgoztunk, és tényleg azt mondhatom, hogy a csapat teljes erővel beletette magát a munkába. Az új játékosok érkezésével a keret minősége is egyértelműen javult”
– fogalmazott a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón az FK Csíkszereda vezetőedzője.
A Petrolul kifejezetten jól kezdte a bajnokságot, kilenc játéknap alatt 16 pontot gyűjtött és a tabella negyedik helyéről várja a találkozót. „Az előző fordulóban is nagyon jó mérkőzést játszottak az FCSB ellen (2–2-es döntetlent értek el idegenben – szerk. megj.) az eredménysoruk tehát nem véletlen.
– hangsúlyozta Szabó István.
Pászka Loránd szintén úgy érzi, hogy sokat jelentett a csapat számára a néhány napos pihenő, majd az azt követő intenzív felkészülés. „Nagyon jó volt, hogy kaptunk néhány szabadnapot, szerintem mindenkinek sikerült egy kicsit feltöltődnie. A héten nagyon jó munkát végeztünk, mindenki beletette magát, és keményen dolgoztunk azért, hogy végre idegenből elhozzuk a három pontot.
– jegyezte meg Pászka Loránd.
Az FK Csíkszereda minden eddigi meccsét elveszítette idegenben az új idényben, és a mezőnyben egyedüliként nyeretlenül egy ponttal az utolsó helyen áll. Veres Szilárd csapatkapitány elmondta, mindennek ellenére próbálnak pozitívak maradni, hiszen még nagyon sok van hátra a bajnokságból.
Mindenki tudja, hogy az eredmények hozzák meg az igazán jó hangulatot, de továbbra is optimistán és pozitívan állunk bele minden találkozóba” – közölte Veres Szilárd.
Az előző szezon alapszakaszában mindkét egymás elleni mérkőzés 1–1-es döntetlennel zárult, a rájátszásban viszont a ploiești-i együttes 2–0-ra győzött.
A Petrolul Ploiești–FK Csíkszereda mérkőzést hétfőn 21 órától rendezik az Ilie Oană Stadionban, a találkozót a Digi Sport 1 és a Prima Sport 1 élőben közvetíti.
| 2026. 09. 18. 18:00 | Aradi UTA UTA | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 1-0 |
| 2026. 09. 18. 21:00 | Bukaresti Rapid Rapid | FC Argeș Pitești FC Argeș | 3-1 |
| 2026. 09. 19. 17:30 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | FC Botoșani Botoșani | 3-1 |
| 2026. 09. 19. 20:30 | Universitatea Craiova U Craiova | FCSB FCSB | 5-0 |
| 2026. 09. 20. 14:00 | FC Voluntari Voluntari | Kolozsvári U Kolozsvári U | 0-2 |
| 2026. 09. 20. 20:30 | Bukaresti Dinamo Dinamo | Konstancai Farul Farul | 4-0 |
| 2026. 09. 21. 18:00 | Galaci Oțelul Oțelul | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | |
| 2026. 09. 21. 21:00 | Petrolul Ploiești Petrolul | FK Csíkszereda FK Csíkszereda |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 10 | 7 | 2 | 1 | 23-7 | 23 |
2 | Bukaresti Rapid Rapid | 10 | 6 | 3 | 1 | 14-6 | 21 |
3 | Universitatea Craiova U Craiova | 10 | 6 | 2 | 2 | 24-9 | 20 |
4 | Petrolul Ploiești Petrolul | 9 | 5 | 1 | 3 | 11-12 | 16 |
5 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 9 | 5 | 0 | 4 | 14-13 | 15 |
6 | Konstancai Farul Farul | 10 | 3 | 5 | 2 | 14-14 | 14 |
7 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 9 | 4 | 1 | 4 | 15-14 | 13 |
8 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 10 | 3 | 4 | 3 | 7-10 | 13 |
9 | Aradi UTA UTA | 10 | 3 | 3 | 4 | 14-15 | 12 |
10 | FCSB FCSB | 10 | 3 | 3 | 4 | 13-17 | 12 |
11 | FC Botoșani Botoșani | 10 | 2 | 5 | 3 | 14-12 | 11 |
12 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 10 | 3 | 2 | 5 | 6-10 | 11 |
13 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 9 | 2 | 4 | 3 | 8-7 | 10 |
14 | Galaci Oțelul Oțelul | 9 | 2 | 4 | 3 | 9-12 | 10 |
15 | FC Voluntari Voluntari | 10 | 2 | 2 | 6 | 9-22 | 8 |
16 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 9 | 0 | 1 | 8 | 6-21 | 1 |
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!