Második helyen az 50. körig élen álló monacói Charles Leclerc (Ferrari), míg a harmadikon a finn Valtteri Bottas (Mercedes) végzett.
Az összetettben vezető holland Max Verstappen (Red Bull) számára már az első körben véget ért a futam: a pole pozícióból induló pilóta a rajt után óriásit csatázott Hamiltonnal,
és az egyik legnagyobb tempójú kanyarban végül összekoccantak. Verstappen autója óriási sebességgel hagyta el a pályát és csapódott a gumifalba.
A 23 éves holland pilóta egyedül szállt ki az autójából és ment a mentőig, de láthatóan szédült, koordinációs gondjai adódtak, a pályán kivizsgálták majd kórházba vitték.
A futamot 45 percre megszakították.
Leclerc a balesetet kihasználva tudott élre kerülni, és a második rajt után sokáig megőrizte pozícióját, ám Hamilton – aki 10 másodperces büntetést kapott a baleset miatt – két körrel a vége előtt előzött.
A hétszeres vb-győztes brit pályafutása 99. futamgyőzelmét aratta, és a pontversenyben nyolc pontra felzárkózott az ezúttal kieső Verstappen mögé.
A vb két hét múlva, a Magyar Nagydíjjal folytatódik a mogyoródi Hungaroringen.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!