Stollárnak és Buzărnescunak az elődöntőben nem kellett pályára lépnie, mivel Irina Bara és az olasz Sara Errani visszalépett a pénteki mérkőzéstől. A szombat délutáni döntőben a magyar és a román teniszező 1 óra és 16 perc után diadalmaskodott.
A brékekkel teli első játszmában Stollár és Buzărnescu 1–3-ról fordított és 35 perc után került szettelőnybe. A második játszma elején Bolsova és Korpatsch egymás után kétszer is elveszítette az adogatását, de 0–3-ról is megkísérelte a felzárkózást. Az ellenfélnek sikerült szorossá tenni a második felvonást is, de Stollárék végül 6:4, 6:4 arányban megnyerték a finálét.
Buzărnescu a 2018-as strasbourgi viadal után második WTA-tornáján diadalmaskodott párosban, míg Stollár szintén három éve ünnepelte első sikerét a budapesti eseményen.
„Először is köszönöm a partneremnek, hogy végigjátszotta velem ezt a tornát”
– mondta a díjátadón a magyar játékos utalva arra, hogy a tokiói olimpián is szereplő Buzărnescunak fontos volt, hogy szombaton rendezték a döntőt.
Stollár külön kiemelte, hogy számára nagyszerű volt a budapesti viadal, nagyon jó volt a hazai közönség előtt játszani.
A folytatásban az egyes elődöntők következnek majd a Római Teniszakadémián, először a szabadkártyás Gálfi Dalma találkozik az első helyen kiemelt kazah Julija Putyincevával, majd a másodikként rangsorolt amerikai Danielle Collins csap össze az ukrán Anhelina Kalinyinával.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!