A hazai női kosárlabda élvonalba egy év kihagyás után visszatérő Sirius KK a szezon kellemes meglepetéscsapatának számít. Kiss István klubelnök elégedett a menetelésükkel, és elmondta a bajnokságban és a kupában is a legjobbak között akarnak végezni.
A kosárlabdázók a Román Kupa küzdelmeiben mérik össze erejüket, egy összecsapást követhetünk figyelemmel az angol focibajnokságban. A portugáloknál rangadót rendeznek.
Hazai pályán biztosíthatja be részvételét a női kosárlabda Román Kupa négyes döntőjében a Marosvásárhelyi Sirius KK, amely főesélyessé vált a továbbjutásra, miután a negyeddöntő első mérkőzésén 64–64-es döntetlent ért el a CSM Alexandria otthonában.
Több mint hatvan érmet nyertek idén a Marosvásárhelyi Iskolás Sportklub birkózói az országos és nemzetközi viadalokon. A kiemelkedő eredményeket elért sportolók edzőjével, egyben a Marosvásárhelyi ISK igazgatójával, Gyarmati Ferenccel beszélgettünk.
Kemény menet vár a női kosárlabdacsapatokra, amelyek az év utolsó napjaiban, majd az új év elején a Román Kupa negyeddöntőjében lépnek pályára, rögtön ezután pedig folytatódik a bajnokság, ahol még az alapszakasz odavágói sem fejeződtek be.
Bár a koronavírusos fertőzések miatt jó pár mérkőzést elhalasztottak az angol focibajnokságban, párat mégis megrendeznek. Sízés, sífutás és sílövészet is van a programon.
Győzelemmel zárta az évet a Marosvásárhelyi Sirius KK női kosárlabdacsapata, a Nemzeti Liga 12. fordulójának csütörtöki játéknapján 14 pontos különbséggel múlta felül a Bukaresti Agronomiát.
Nem mindennapi hajrában szerezte meg a győzelmet a Kolozsvári U-BT férfi kosárlabdacsapata a török Darussafaka otthonában a Bajnokok Ligája csoportkörének zárófordulójában.
Tavaly a koronavírus-járvány miatt elmaradtak a hagyományos, nagy népszerűségnek örvendő év végi sportgálák, idén azonban mindhárom székelyföldi megyében elkészültek a rangsorok. Kovászna megyében élőben, Maros megyében online zajlott az esemény.
Az olasz és a spanyol focibajnokságban is mérkőzéseket rendeznek. Alpesi sízés, kosárlabda és röplabda még a kínálatban. Utóbbinál lesz a magyar–román összecsapás.
Jóval közelebb állt a győzelemhez a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK az FCSB ellen, a helyzeteit azonban nem sikerült gólra váltania, így az év utolsó mérkőzésén 0–0-s döntetlent játszott az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában.
Nehezen szerezte meg az újabb győzelmet a labdarúgó 1. Ligában az éllovas Kolozsvári CFR, a 21. forduló vasárnap délutáni mérkőzésén egyéni hiba döntött a javára az FC Argeș Pitești ellen.
Az FC Argeș otthonában elért szerdai 1–1-es döntetlen után vasárnap hazai pályán az egyik legnehezebb ellenféllel találkozik a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, az idei év utolsó mérkőzésén az FCSB lesz az ellenfele a labdarúgó 1. Liga 21. fordulójában.
A női kosárlabda Nemzeti Liga 3. fordulójából bepótolt mérkőzésen a Marosvásárhelyi Sirius KK húsz ponttal maradt alul az Aradi FCC Baschet otthonában.
Sokáig úgy tűnt, az első félidőben kialakult eredménnyel zárul az FCSB és a Rapid fővárosi rangadója a labdarúgó 1. Liga 20. fordulójának szerdai játéknapján, de aztán a hosszabbításban jött a csattanó.