Hirdetés

Elbukott a sereghajtó otthonában a Kolozsvári CFR

Meglepő vereséget szenvedett a CFR. Korábbi felvétel
Fotó: Pinti Attila

Meglepő vereséggel kezdte szereplését a bajnoki szünet után a Kolozsvári CFR a labdarúgó Szuperligában, a 22. forduló vasárnapi játéknapján 1–0-ra kikapott a sereghajtó FC Botoșani otthonában.

2024. január 21., 18:31

A tabellán második helyen álló kolozsvári együttesnek kötelező volt a három pont megszerzése a nehéz helyzetben lévő moldvaiak pályáján, akik a mérkőzés előtt mindössze egy győzelmet jegyeztek.

Az első félidőben mindkét csapat, de főleg a CFR adós maradt, hiszen egyetlen komoly lehetőséget sem tudott kialakítani, míg a házigazdák többet próbálkoztak ugyan, de ők is veszélytelenek voltak a kapura.

Hirdetés

A második játékrész nagy hazai helyzettel kezdődött, a téli szünetben a Botoșani-hoz igazolt, a Maros megyei sáromberki származású Fülöp Loránd kihagyta a ziccerét, amelynél Sava nagyot mentett. A másik oldalon a kolozsváriak Muhar lövésével válaszoltak, aki azonban a tizenhatoson kívülről nem találta el a kaput.

Aztán a 64. percben a sereghajtó megszerezte a vezetést, Benzar pontos beadását a kapu torkából Florescu lőtte a hálóba. A végéig hajtottak az egyenlítésért a vendégek, de a támadásaik erőtlenek voltak, mindössze egy fejesig jutottak, a csereként beállt Deac bólintását védte a hazaiak kapusa, Tachtsidis lövése pedig pontatlan volt.

Meglepő győzelmével a Botoșani megkezdte a felzárkózást, míg a CFR nyolc pontos hátrányban maradt az éllovas FCSB mögött, a lemaradása pedig még tovább nőhet, ráadásul a második helyről is lecsúszhat.

Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 22. forduló:

FC Botoșani–Kolozsvári CFR 1–0 (0–0).

Gólszerző: Florescu (64.).
CFR: Sava – Kresic, Ajeti, Ilie – Manea (Serebe, 89.), Avounou (Deac, 75.), Tachtsidis, Muhar (Keita, 83.), Mamic (El Kaddouri, 74.) – Otele, Bîrligea.

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, alapszakasz, 22. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
FCSB FCSB
22
14
5
3
42-20
47
2
Kolozsvári CFR CFR
22
10
6
6
37-22
36
3
Bukaresti Rapid Rapid
22
9
9
4
38-25
36
4
Universitatea Craiova U Craiova
22
9
7
6
32-25
34
5
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
22
9
6
7
33-25
33
6
Konstancai Farul Farul
22
9
6
7
32-32
33
7
Kolozsvári U Kolozsvári U
22
8
8
6
30-32
32
8
Petrolul Ploiești Petrolul
22
6
12
4
23-22
30
9
FC Hermannstadt Hermannstadt
22
6
11
5
28-25
29
10
Galaci Oțelul Oțelul
22
5
12
5
23-23
27
11
FC U Craiova 1948 FC U Craiova
22
8
3
11
36-37
27
12
FC Voluntari Voluntari
22
6
7
9
27-35
25
13
Aradi UTA UTA
22
5
9
8
23-32
24
14
Jászvásári Poli Jászvásár
22
5
8
9
25-37
23
15
Bukaresti Dinamo Dinamo
22
4
4
14
13-32
16
16
FC Botoșani Botoșani
22
2
9
11
21-39
15
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

A petárdázásért és a rasszista rigmusok miatt büntették az FCSB-t és a Rapidot

Összesen 31 875 lej pénzbírságot szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a FCSB-re és a Bukaresti Rapidra a két csapat október 24-i bajnoki mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Az FK Csíkszereda kiesését várják, a Sepsi OSK a felsőházat is elérheti

Az FK Csíkszeredánál 72,4 százalékos kiesési kockázattal, a Sepsi OSK-nál 3,9 százalékos felsőházi eséllyel számol a Football Meets Data. A 14. forduló után készült szimuláció szerint mindkét székelyföldi együttesnek alsóházi folytatást vetít előre.

Kényszerből állt be, végül a forduló legjobbjai közé játszotta magát a Sepsi OSK védője

Fábio Viannát is beválasztotta a Szuperliga 14. fordulójának ideális csapatába a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF). A Galacon gólpasszt jegyző portugál védő a Sepsi OSK második játékosa, aki ebben az idényben kiérdemelte az elismerést.

Lukić megszakította az FCSB győzelmi sorozatát, már negyedik a Kolozsvári U

Három bajnoki győzelem után megtorpant az FCSB: Jovo Lukić találatával a Kolozsvári U otthon tartotta a három pontot. A fővárosiak csak lesgólig és kapufáig jutottak, a Farul sikere pedig az első hatból is kiszorította őket.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A 95. percben jött a hidegzuhany, két pontot Galacon hagyott a Sepsi OSK (videóval)

Dimitri Oberlin találatával közel került a győzelemhez a Sepsi OSK, a Galaci Oțelul azonban a 95. percben büntetőből egyenlített. A háromszékiek így már öt bajnoki óta nyeretlenek a labdarúgó Szuperligában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!