
Amíg az ember beért bármelyik csarnokba, a napsugarak hatására jól kimelegedett. Főleg a Grand Palais-ba, ahol a vívóversenyeket rendezték és ahol a tekvandósok küzdenek, és elkezd fázni. Mert, hogy a legtöbb csarnokban erősen „nyomatják” a légkondit.
De a franciák zöld olimpiát szerveznek Párizsban, ennek jegyében pedig éppen magukkal a sportolókkal toltak ki, ugyanis az olimpiai falu komfortjából egyvalami nagyon hiányzik, a légkondicionálás a szobákból.
Azaz van „manuális” légkondi, mobil ventilátorok révén. Ami, valljuk be őszintén, nem ugyanaz, mint a légkondi.
Számos sportoló panaszkodott, hogy a nagy meleg miatt nem tud aludni. Voltak küldöttségek, amelyek országuk nemzeti olimpiai bizottsága számlájára mobil légkondicionáló berendezést vásároltak, de voltak olyanok is, amelyek sportolói tágra nyitott ajtóval aludtak, hátha a folyosóról megmozdul a levegő.
A franciák zöld olimpiát szerettek volna szervezni, a már Tokióban is bevált kartonágyakkal, a légkondi mentes szobákkal és a fosszilis tüzelőanyag nélkül „égő” olimpiai lánggal, csak éppen ezúttal is egyet felejtettek el, mint a nyitóünnepségen, magukat a főszereplőket, a sportolókat.
Mert, ha valakiknek pihenniük és regenerálódniuk kell, azok éppen ők, akikért ez az egész ötkarikás csoda ki lett találva.
Mennyire zöld így az olimpia?
A szerző a Marosvásárhelyi Rádió sportszerkesztője
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!