
Az ötödik helyen kiemelt erdélyi sportoló az első fordulóban a szingapúri Jingyi Zhou ellen győzött, a legjobb 32 között pedig kedden délelőtt az ukrán Margarita Pesockával találkozott.
Nagyon szoros játékkal kezdődött a mérkőzés, fej-fej mellett haladtak, Szőcs többször hibázott. Két szettpontot még hárított, utána pedig neki volt labdája lezárni, de nem tudott élni vele, végül pedig az ukrán behúzta az első játszmát.
Ezután keményebb stílusra váltott a marosvásárhelyi játékos, hamar ellépett és magabiztos játékkal kiegyenlített.
A folytatásban viszont újra hullámzóan játszott, Pesocka három ponttal elhúzott, de Szőcs 9–9-re kiegyenlített, majd a második szettlabdáját kihasználva előnybe került.
Kiegyensúlyozott volt a küzdelem a negyedik játékrészben is, amelynek második felében a romániai csapat legjobbja pontosabban ütött és 10–7-re vezetett. De ekkor még nem tudta lezárni a szettet, a rövidítésben aztán mégis az ő akarata érvényesült.
Az ötödik felvonásban Szőcs gyorsan magához vette az irányítást, uralta a labdameneteket, az ellenfél pedig sokat rontott, így a végéig nem volt kérdéses, hogy megnyeri a párharcot.
Szőcs Bernadette-nek szetthátrányból kellett fordítania, megküzdött a győzelemért és bejutott a nyolcaddöntőbe, ahol szerdán 16 órától jól ismert vetélytársa, az osztrák Sofia Polcanova ellen játszik.
A jégkorong Erste Liga hivatalos oldalán megjelentek a rájátszás hivatalos időpontjai, a negyeddöntő március 10-én kezdődik. A Gyergyói Hoki Klub és a Csíkszeredai Sportklub már a legjobb nyolc között egymásnak feszül.
A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és a Marosvásárhelyi ASA is hazai pályán játszik a labdarúgó 2. Liga alapszakaszának 19. fordulójában, mindkét együttes mérkőzését élőben követhetjük a televízióban.
Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.
Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.
Európa legveszélyeztetettebb örökségi helyszínei közé került a Hunyad megyei Őraljaboldogfalván található református templom. A felbecsülhetetlen értékű freskókkal díszített műemlék megmentése most nemzetközi összefogással indulhat meg.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!